Kezdőlap Közélet Leginkább cse...

Leginkább cserepet, palát várnak a bajbajutottak és fuvarral is lehet segíteni

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megmozdult Baranya megye azért, hogy a sellyei bajbajutottaknak segítsenek a pénteki jégverés után. A sásdi és a siklósi önkormányzat már tett is felajánlást, úgy tudjuk, hogy Őri László, a Baranya megyei önkormányzat elnöke is a helyszínre látogatott.

Nagy Attila, Sellye polgármestere szombaton újabb videós üzenetben adott tájékoztatást a helyzetről: a várost az operatív törzs felosztotta öt beavatkozási területre, és elkezdték a károk elhárítását, valamint azok felmérését. Összesen 407 épület sérült a városban.

A polgármester kitért arra is, hogy fontos: mindenki videóval, képekkel rögzítse a károk mértékét, hogy a későbbiekben a biztosító számára pontosan be tudják mutatni azokat.

Az adományok gyűjtésében több segélyszervezet is részt vesz majd, valamint a város létrehozott egy külön email címet is, ahova várják a károsultak jelentkezését.

Az email: jegkarsellye@gmail.com

A felajánlásokat a Sellye 2020/2021 Együtt mindenkiért! Facebook-csoportban is várják, ahol sok segítőkész, nagylelkű ember – még Somogy és Tolna megyéből is – máris cserepekkel, palával, vagy éppen fuvar felajánlásával nyújtott segítséget a sellyeieknek.

Ez alatt a poszt alatt gyűlnek a felajánlások és a károsultak nevei, címei: KLIKK IDE!