Kezdőlap Közélet Botrányos ügy...

Botrányos ügy napirendjét is tárgyalja csütörtökön a szigetvári közgyűlés

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 21 előterjesztés között egyebek mellett szerepel a hivatali időn és hivatali helyiségen kívüli házasságkötésekről szóló rendelet megalkotása, a Szigetvári Gyógyfürdőt Üzemeltető Kft.-nek nyújtott visszatérítendő támogatás utólagos jóváhagyása, szó lesz a 67-es út és a József Attila utca csomópontjában létrejött körforgalom környezetének rendezéséről, valamint a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel kötött szerződés jóváhagyásáról is.

A testület zárt ülésen tárgyalja a Vigadó felújításának II. ütemével kapcsolatos napirendet is, amely a kiírt közbeszerzési eljárás eredményéről szól. Szintén téma lesz a vezetékes földgáz beszerzését célzó eljárás elindítása.

Napirendre kerül a lassan két éve csúszó önkormányzati fejlesztés is. „A szigetvári gyógyhely komplex turisztikai fejlesztése” című fejlesztési program keretében a vártól néhány lépésre kellett volna vendégfogadó épületet, a hozzátartozó többgenerációs szabadidőparkkal és játszótérrel kialakítani, ám a város összerúgta a port a kivitelezővel, aki azonban állítja: mindent szabályosan végzett el.

A testület most utólagosan hagyhatja jóvá azt, hogy az önkormányzat nevében szerződést kötöttek egy tervezőcéggel, hogy dolgozzon ki költségcsökkentett megoldást a projekt befejezéséhez.