Kezdőlap Közélet A családi lét...

A családi lét a testi és lelki egészség egyik pillére

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ahogy az elmúlt tizenkét évben, úgy a jövőben is minden eszközzel igyekszik segíteni a kormány a nőket, legyen szó családról, munkáról vagy egyidejűleg mindkettőről – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára Harkányban.

Beneda Attila a baranyai fürdővárosban rendezett, a 175 éve született és 100 éve elhunyt Hugonnai Vilma első orvosnőről is megemlékező, szociális szakdolgozókat megszólító szakmai fórum megnyitóján hangsúlyozta: a kabinet az elmúlt tizenkét évben meghozott számos intézkedésével azt kívánta elérni, hogy a nőknek ne kelljen választaniuk család és hivatás között.

Közölte: azért, hogy a nők a családban betöltött szerepük mellett tudásukat, képességeiket is kamatoztathassák, karrierjüket is építhessék, a kormány – egyebek mellett – bölcsődefejlesztési programot indított, a munkát és a tanulást segítve alakította át a gyermeknevelési támogatások rendszerét, a négy vagy többgyermekes anyák számára pedig élethosszig tartó szja-mentességét biztosított.

A helyettes államtitkár aláhúzta: a családok támogatása és megerősítése a továbbiakban is a kormány legfontosabb feladatai között lesz, ugyanis a családi lét sok más pozitív hatás mellett a testi és lelki egészség egyik pillére is.

Beneda Attila beszédében megemlékezett Hugonnai Vilmáról, egyben köszönetét fejezte ki a Magyar Női Uniónak, hogy országos rendezvénysorozatot hozott létre emlékének ápolására.

Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő életét a küzdelmek jellemezték, ugyanis a zürichi egyetemen megszerzett orvosi diplomája birtokában sem praktizálhatott Magyarországon. Ennek ellenére nem adta fel: elvégezte a szülésznőképzőt, az így megszerzett képesítés birtokában tarthatta el családját, dolgozott később katonaorvosként, és segített létrehozni az első világháború idején tizennégy vidéki városban betegmegfigyelő állomásokat – idézte fel a helyettes államtitkár.

A megnyitón felolvasták a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkárának köszöntő levelét. Abban Takács Péter arról írt, hogy Hugonnai Vilma „elkötelezett, megingathatatlan hivatástudattal” ragaszkodott az orvosi pályájához, de sokéves küzdelme végül sikerrel járt, rendíthetetlensége pedig a mai korban élőknek is példát mutat.

Az Egészséget a Családnak! elnevezésű, a helyi rehabilitációs központban zajló rendezvényen egyebek mellett a meddőség kezeléséről, a védőnők családi egészségvédelemben betöltött szerepéről, táplálkozástudományi témákról és rehabilitációs lehetőségekről tartanak előadásokat a nap további részében.