Városban lakni számos előnnyel jár: közel vannak az üzletek, a szolgáltatók, a munkahely, mindent kényelmesen és gyorsan el lehet intézni. Ezek a pozitívumok, mármint azoknak, akiknek fontos mindez. De mi van azzal, aki csendre, nyugalomra vágyik, imádja az állatokat, a természet közelségét, és számára lényeges, hogy saját maga termelje meg, amit csak lehet? Két homlokegyenest mást nyújtó környezet, mindkettő áldozatokkal jár, de, hogy ki mit hajlandó megtenni az álmaiért, azt mindenki maga döntse el. Krémer Karina és Norbert nagyot álmodtak, és most is ezt élik. Fél 5-kor kelnek és este fél tízkor fáradtan dőlnek az ágyba, mégis minden napot hálával zárnak.
– Meséljen egy kicsit a kezdetekről Karina! Miért döntettek úgy, hogy a városi életet hátuk mögött hagyva egy farmon (Zelentor NaturFarm, Tótokföldje) éljenek? Ez régóta dédelgetett álmuk volt?
– Számomra igen! Nekem gyerekkorom óta az volt a vágyam, hogy állatok között, kint a természetben, zöldben éljek. Kiszakadni a modern, rohanó világból. Norbinak ez később jött, mint gondolat, de ő is belátta, hogy eléggé önpusztító az az életforma, amit a mai ember él. Mikor találkoztunk, addigra mindkettőnk úgy gondolta, hogy nem szeretnénk ebben a taposómalomban élni. Laktam Budapesten és Siklóson is, de végig tudtam, hogy nem így szeretnék élni. Tanyára én szerettem volna költözni, ő inkább faluba, de ott nem tudtuk volna azt az életformát megteremteni, amilyet szerettünk volna.
– Mikor költöztek ki a tanyára?
– 2016-ban vásároltuk meg ezt a házat, akkor már Máriagyűdön kecskéket tartottunk, öt darabot. 2017-ben tudtunk beköltözni, egy évbe telt, hogy alkalmas állapotba hozzuk a házat. Ketten csináltunk mindent.
– Hány állatot tartanak?
– Sokat! Ez egy közepes méretű gazdaságnak felel meg. Soha nem az volt a célunk, hogy ipari mennyiséget állítsunk elő, hanem annyit, ami saját magunknak elegendő, illetve némi felesleget, amit bartel formában vagy a piacon tudunk értékesíteni. Jelen pillanatban közel 30 kecskénk, két lovunk van, sok baromfink, körülbelül 60-70 tojótyúk, kacsák, húsz liba, pulykák és két nyúl.
– Ennyi állat mellett rengeteg a teendő. Mikor kezdődik a nap és mikor ér véget?
– Számomra négy óra húszkor kezdődik, mert még dolgozni járok, és este fél tíz felé ér véget, akkor bezuhanunk az ágyba és alszunk. Hosszú egy nap, de másként már nem tudnánk elképzelni az életünket. Célom hosszú távon, hogy csak a gazdaságban dolgozzak én is. Most állunk át hivatalosan is teljes mértékben gazdasággá. Szeretnénk, ha a szénánk nagy mennyiségét saját magunk tudnánk előállítani.
– Hogyan segítenek a helyiek, illetve egymást az egyes gazdaságok?
– Sok tevékenység bartelben működik (ez egy olyan megállapodás, amely során pénz helyett áru vagy szolgáltatás cserél gazdát), nagyon jó, hogy így össze tudunk dolgozni. A saját földjeiken hagynak nekünk annyi ugart, amennyi a kecskéinknek és lovainknak elegendő. Azt szeretnénk, ha pár éven belül teljesen önfenntartó gazdasággá válhatnánk.
– Mi az, amit Önök számára a tanyasi életforma ad, és mi az, amit esetleg áldozatként kell meghozni?
– Amit ad nekünk, az a teljes szabadság és biztonság érzete. Hogy nem kell azon görcsölnöm, lesz-e mit ennem, illetve nem kell sorban állnom az üzletekben, ez olyan érzetet ad, amit a városi életben nem ismertem. Áldozatvállalás számunkra ebben az életformában nem volt soha, hiszen mi ezt örömmel és szeretettel csináljuk. Ha az ember nem érzi minden nap a természet és állatok közelségét, akkor nem tudja, miről marad le! Valamit elmesélni és átélni, nem ugyanaz. Az, hogy nálunk nem vezetékes víz van, hanem fúrt kút, számunkra nem áldozat.
– Jól érzem a szavaiból, hogy ez az első hely, amelyet otthonuknak éreznek?
– Maximálisan így van! Nagyon sok különbség van a két létforma között. Mi már másként nem tudnánk élni.
– Ehhez persze a megfelelő társ is kell, aki hasonlóan gondolkodik és érez.
– Természetesen! Vannak nálunk is nehéz pillanatok, mikor az ember egy kicsit belefárad, elveszíti a lendületét, például megbetegszik a jószág. Ilyenkor jó, ha valaki erőt ad. Tavaly januárban volt nálunk egy tetőtűz, és amikor álltunk az udvaron és néztük a tűzoltókat, ahogyan dolgoznak, édesapám azt mondta: keressünk egy másik házat! De számunkra ez az eset nem azt jelentette, hogy, akkor most itt hagyjuk és megyünk egy másikat nézni, mert nekünk ez nem csak egy ház. Ez a mi otthonunk, amit újjá fogunk építeni.
– Mit tapasztalnak, mennyire segítőkészek az emberek?
– Azt gondolom, hogy ez az életforma nagyon sokak számára szimpatikus. A közösségi oldalunk nagy segítségünkre volt abban, hogy jobban megismerjenek minket. Sok telefont, üzenetet és megkeresést kapunk olyanoktól, akik nem ismernek minket személyesen, és azt mondják: „de jó, amit csináltok, ahogyan éltek!” Egy csomó berendezési tárgyat, amit nem használnak, odaadnak nekünk. Nagyon segítőkészek velünk az emberek, én ezt tapasztalom. Akik itt élnek, hét fő, ők is nagyon segítőkészek. Sokaknak vagyunk hálásak: embereknek és a Gondviselésnek!
– Mi a következő cél?
– Az, hogy ha készen van a gazdasággal kapcsolatos összes papírmunka, szeretnénk egy szálláshelyet kialakítani. Van több cél, terv ezen kívül is. Azt tapasztalom, hogy úgyis minden úgy lesz, ahogyan a legjobb. Nem erőltetünk semmit, hagyjuk, hogy a dolgok kialakuljanak. Minden nap megvan a teendőnk itt, nem probléma, hogy mivel teljenek a napok és miért dolgozunk: magáért, ezért az életformáért. Azért, hogy azt csinálhassuk, amit tenni szeretnénk.
