Dr. Gaál Andrea fogorvos álomszerűnek írta le a pillanatot, mikor megtudta, hogy idén ő az egyik, akinek odaítélték a Dr. Kregczy Ottó Közegészségügyi Díjat. Mint meséli, csak pár perc maradt meg benne az átadóból, mert olyan szép gesztusnak tartotta, hogy Siklós vezetése gondolt rá, és elismerte a munkáját. Azt, amit negyven éven keresztül szívvel-lélekkel végzett, s melytől a napokban búcsúzott el.
–Hatalmas öröm látszik Önön, illetve hallatszik a hangján, mikor erről mesél! Mi volt a legszebb pillanat a díjátadón?
–Nagyon örültem neki, megható volt. Körülnéztem, és arra gondoltam, hogy az összes díjazottal van legalább egy szép emlékem, kellemes pillanatom, amit fel tudok idézni. Olyanok voltak körülöttem, akiket kedvelek.
–Hány éves korában vált egyértelművé, hogy fogorvos lesz?
–Gyerekkorom óta érdekelt, és nagy érdeklődéssel voltam a biológia iránt. Aztán negyedikes gimnazistaként átgondoltam, hogy melyik ez a hivatás, amelynél a családra is marad elég idő, hiszen egy nő számára ez is nagyon fontos. Ahogyan az is, hogy legyen kreatív és megtanulható. Így esett a választásom a fogorvosi pályára. Mindig megtaláltam a szakma szépségét, mikor egy esztétikus megjelenést tudtam varázsolni a páciens számára.
–Nehéz döntés volt negyven év után nyugdíjba vonulni?
–Sokat gondolkodtam rajta, kértem a Jóistentől jeleket azzal kapcsolatban, hogyan döntsek. Az igazság, hogy kicsit belefáradtam, hiányzott már belőlem a lelkesedés, anélkül pedig nem szerettem volna folytatni. Szerencsére az utódomban mindez megvan, fiatal, tele energiával.
–Mit tanult a pácienseitől?
–Sok-sok türelmet, elfogadást, és számos barátra is szert tettem.
–Mivel tölti napjait, most, hogy nyugdíjba vonult?
–Hat unokám van, és lehet, hogy még többen lesznek. Szeretnék velük lenni. Olvasni. Mindkét gyerekem vásárolt nekem egy könyvet „Mama mesélj!” címmel, abba szeretném a bölcsességeimet, tapasztalataimat leírni, hogy átadhassam nekik, illetve az unokáimnak. Ezen kívül nagyon szeretek a férjemmel túrázni, szeretem a művészeteket is, ezekre mind több időm lesz mostantól.
–Nem Siklóson született, mára mégis az otthonává vált! Mi kellett ehhez?
–Huszonöt évesen érkeztem a városba, amelyik nagyon kedvesen befogadott. Rengeteg szép emlékem fűz ide, csodás emberi kapcsolataim, barátaim vannak.
– Önt szinte mindig mosollyal az arcán látni! Minek köszönhető ez?
–Édesanyám legnagyobb öröksége az Isten hit átadása, mely a hatvanas években nem volt egyszerű dolog. Hálás vagyok érte, hogy így nevelt, mert az optimizmusom a keresztény hitemből fakad. Mindig éreztem a Jóisten segítségét, ahogyan most is, mikor a nyugdíjba vonulás mellett döntöttem.
