Kezdőlap Egészség A kudarcok te...

A kudarcok természetes velejárói minden tanulási folyamatnak!

Segítő hivatás – ez a két szó sokszor megjelenik Flach Richárd siklósi származású pszichológus válaszaiban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a legjobban tudja támogatni hozzá fordulókat. Figyel rájuk, de önmagára is, hogy ne égjen ki, és minél tovább gyakorolhassa ezt a számára oly fontos hivatást. Nehéz területet választott: a fiatalkori öngyilkosságot, ezen belül is az önsértést. De hiszi és vallja, hogy kellő odafigyeléssel az ilyen esetek száma csökkenthető.

Miért lettél pszichológus?

-Már elég fiatalon láttam, hogy a pszichológia képes az ember viselkedésére, magatartására, érzelmeire magyarázatokat adni. Nagyon jó voltam biológiából, magyarból, és a pszichológia volt az a tudományterület, ami ezt a kettőt összehozza. Egyrészt agyi metszetekről tanultam, másik oldalról az emberi élet nehézségeiről, traumákról. Azt láttam, hogy a pszichológia nagyon izgalmas, kreatív, interaktív, és nagyon sok módon lehet alkalmazni. Iskolában, kórházakban is dolgozhatnak pszichológusok, sportolókkal, tehetséggondozással foglalkoznak, pedagógiai szakszolgálatoknál vannak. Aki egy segítő hivatást szeretne választani, annak a pszichológia jó döntés lehet. Nekem nagyon tetszett, és azt gondoltam, nagyon jó a test mellett a lélekkel való foglalkozás is.

A fiatalkori öngyilkosság, illetve az önsértés a szakterületed. Nehéz téma, miért pont ezt választottad?

-Az öngyilkosság kutatása a nagy téma, a fő pedig az önsértés, amit a köznyelvben úgy hívnak, hogy falcolás. Azért vált fontossá, mert azt látom, hogy egyre gyakoribb probléma, egyre több fiatalt érint, ezért érdemes vele foglalkozni. Nagyon sokan nem azért sértik meg önmagukat, mert öngyilkosok akarnak lenni, hanem azért, mert nem tudják kifejezni a bennük lévő frusztrációt, szorongást, elkeseredettséget! Ettől nyugszanak meg, olyan is van, aki pont ezzel akarja az öngyilkossággal kapcsolatos gondolatait csillapítani. Nagyon sok különböző motiváció áll egy ilyen eset mögött. Az biztos, hogy ha valaki nem foglalkozik az önsértéssel érdemben, vagy nem keresi a megoldást, akkor nagyon megnő a valószínűsége, hogy öngyilkossághoz vezet. Rossz párkapcsolat, munkahelyi veszteség, kiközösítés vagy bármilyen megrázó élmény adhat olyan választ, hogy az öngyilkosság egy mérlegelhető út lehet. Ezért fontos állandóan hangsúlyozni azt, hogy bármilyen krízis jelenthet egyben öngyilkossági krízist is!

Mi a legfontosabb, hogy az egyén szeresse önmagát vagy a konfliktusok kezelése?

-Nem tudnék a kettő között dönteni. Ha az embernek vannak jó kapcsolatai másokkal, olyan közösség, amelyik elfogadja, akikre számíthat, akiktől tanácsot kérhet, támaszkodhat rájuk, akkor érzi, hogy nincsen egyedül. Számítanak rá, ő is számíthat másokra. Az emberben létrejön a remény, céljai lesznek, elképzelése, hogy hol fog tartani, mivel fog másfél vagy öt év múlva foglalkozni. Ilyen tényező lehet a vallásosság, egy gyermek születése, egy jó párkapcsolat is. Az ember társas lény, és ennél a problémánál különösen hangsúlyossá válik az, hogy legyenek olyan közösségek az életünkben, amikhez tudunk kapcsolódni és tartozni.

Igen ám, de ahol sok ember van, ott megvan annak az esélye, hogy a csalódás lehetősége is felbukkan. Mit lehet tenni?

-Igen. Pont azért jó közösségben lenni, mert tanulunk egymástól, mindenfélét, például azt is, hogy ha valakinek nehézsége van, akkor látjuk, hogyan reagál, és eltanuljuk tőle. Akár utánzással, hogy magába fordul vagy vesz egy mély levegőt, és átgondolja a lehetőségeit, esetleg segítséget kér. Nem jó, ha a szülő arra törekszik, hogy minden csalódásból kimenekítse, megóvja a gyermekét, hanem, hogy felkészítse ezekre, és a problémamegoldó képességeit fejlessze. A kudarcok természetes velejárói minden tanulási folyamatnak! Minden hiteles ember be tud számolni arról, hogy pár dolgot elrontott, de mégis úgy beszél a hibáiról, nehézségeiről, hogy azok hozzájárultak ahhoz, amilyen ő ebben a jelen helyzetben.

Fontos, hogy minek, mekkora súlyt adunk: gimisként az érettségi hatalmas dolognak tűnik, később rájövünk, hogy vannak ennél sokkal nehezebb dolgok is!

-Az iskolák többsége nagy hangsúlyt fektet a tudás átadására, és úgy gondolják, ennek van a legnagyobb szerepe. És vannak olyanok, akik azt mondják: arra törekszünk, hogy olyan fiatalok hagyják el a kapuinkat, akik képesek az empátiára, mások elfogadására, megértésére, képesek a szeretetre. Tanulékonyak és önállóan fel tudnak fedezni dolgokat: hogy ne féljenek az újdonságtól, legyenek kreatívak, kezdeményezzenek, élvezzék a felfedezés örömét. A legtöbben szívesen tanulunk új és izgalmas dolgokról, teszünk azért, hogy teljesebb életünk legyen, az iskola „tudásgyár légköre” sokszor akarva akaratlanul kiöli a kreativitást, meg a kezdeményezőképességet, az önállótlanság, és a megrágott információk irányába terel. Az iskola egy olyan hely is tud lenni, ahol olyan válaszokat kapunk, melyekre nem is érkeztek kérdések. A gyerekeket arra tanítanám meg, hogy tegyenek fel kérdéseket, és a világot ezeken keresztül ismerjék meg.

Véleményed szerint is akkor jó egy pszichológus, ha a tanultak ellenére (milyen személyiség típusok vannak stb.) mindig a konkrét személyt látja, és nem általánosít?

-Igen. Én is iskolai keretek között végzek tanácsadást gyerekekkel, szülőkkel, tanárokkal, terápiát nem végzek. Azt tudom mondani ezzel kapcsolatban, hogy a pszichológus, mint más szakma, például az orvos, szociális munkás, pedagógus, egy segítő hivatás. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a motiváció között szerepel az, hogy a tudásukkal, tapasztalatukkal segítsenek másokon. Mindig nagyon fontos azt megvizsgálni, hogy én miért akartam ilyen segítő hivatást? Azért fontos ez, hogy jól tudjak segíteni: olyan időben, olyan keretek között tudjam adni azt, amire a másiknak szüksége van. Hogy figyelembe vegyem, ő miben és hogyan várja a segítséget, illetve mi jelenti számára a segítséget? Nagyon nehéz feladat, mert befolyásolhat minket a saját élethelyzetünk, a külső elvárások.

Te a saját életeden tudod alkalmazni azokat a pszichológiai módszereket, technikákat, melyeket tanultál?

-Otthon egy adott szituációban nem szakemberként beszélek a párommal, bár lehet, hogy eszembe jutnak elméletek, hogy mit is tanultam. Az egy munka és praxis, mikor a pszichológus, pszichológusként van jelen egy beszélgetésben. Fárasztó, nem lehet a nap huszonnégy órájában ezt tenni, mert kiégéshez vezetne, ahhoz, hogy elidegenedjen a szakmájától. Ha jó segítő akar lenni, akkor megtanulja kezelni ezt a kettőt. Sokszor mondom, hogy most ezt nem tudom, de magánemberként így és így gondolom. Relaxációs, vagy tanulási technikákat, azonban én is alkalmazok a mindennapokban, sőt lelki elakadásaimban szakember segítségét kérem.

Mi a mai fiatalok legnagyobb félelme?

-Nem vagyok egy nagy megmondó, meg általánosságban nem tudok jól fogalmazni, az biztos, hogy van, ami gyakrabban előfordul. Én egy vidéki általános iskolában dolgozom, nagyon sokan úgy tesznek, mintha nem lett volna pandémia. A hatása továbbra is érzékelhető. Pont az a korosztály élte meg a mindennapi interakciók hiányát, akiknek a legnagyobb szükségük volt erre: a fejlődő identitású serdülők. Nagyon sok feladat, az identitás kialakulása a társak jelenlétében zajlik, fontosak a visszajelzéseik, sőt, nagyon sok mindent meg is akarnak osztani a másikkal, a barátokkal, osztálytársakkal. Mindent írásban megtenni, elveszi a dolog spontaneitását, természetességét, ami nagyon fontos. Nem mondom, hogy ezt nem lehet pótolni, de biztosan sokan fognak rá emlékezni. Egy generáció megtapasztalt egy különös élethelyzetet, nem a saját hibáikból, és van úgy, hogy nehezen tudnak kijönni belőle. Szakemberként, tanárként, szülőként, barátként sokat tudunk nekik segíteni, úgy hogy elkezdünk újra kapcsolatot építeni.