A siklósi Drávafalvi Mercédesnek minden oka megvolna a büszkeségre, hiszen dolgozott egy neves porcelángyárban, tehetséges alkotó, évek óta pedig élethű portrékat rajzol. De ő nem elégszik meg ezzel, autodidakta módon folyamatosan továbbképzi magát, és minden lehetőséget megragad arra, hogy rajzolhasson, festhessen. Elhivatottsága úgy tűnik, meghozza gyümölcsét, hiszen két évvel ezelőtt saját kiállítása volt, nemsokára pedig talán egy nagy álma is valóra válik, és gyerekkönyvet illusztrálhat.
–Minden gyerek szeret rajzolgatni, de nem mindegyik folytatja felnőttként ezt a tevékenységet! Mikor dőlt el, hogy ezzel foglalkozol majd?
-Édesapám gyönyörűen rajzolt, festett, valószínű tőle örököltem ezt a hajlamot, a Zsolnay-gyár pedig teljesen véletlenül került az életembe. Munkát kerestem, ott adódott lehetőség, úgy vettek fel, hogy előtte vizsgát kellett tennem. Kitettek elénk virágmintákat, amiket le kellett másolnunk. Megfeleltem, és arra a részlegre kerültem, ahol a süteményes porcelánokat készítették. Ez egy aranyozó műhely volt, ahol kontúrozni kellett, mindenki szerette ezt a munkát. Már ott bennem volt az, hogy szívesen rajzolnék mást is. Közben zajlott az életem, megszülettek a gyerekeim, időm sem volt ezzel foglalkozni. A válás után, mikor a gyerekek már nagyok lettek, az új párom pedig éjszakai műszakban dolgozott, sok szabadidő szakadt a nyakamba. Eljártam a könyvtárba, albumokat, meg rajzalapokkal kapcsolatos könyveket hoztam ki, és elkezdtem magam autodidakta módon fejleszteni. Egy szörnyű állapotból húzott ki a rajzolás, stressz oldó volt számomra. Aztán lerajzoltam valakit, kitettem a közösségi oldalamra, nagyon sokaknak tetszett, és elkezdtek megkeresni, hogy anyák napjára, születésnapra egy általam készített rajzzal akarják meglepni a szeretteiket. Lettek megrendeléseim, nőtt picit az önbizalmam is. Az internet hatalmas lehetőséget ad, hiszen mindenfélét meg lehet nézni rajta, imádom!
–Van kedvenc témád, stílusod, amelyikben a legjobban érzed magad?
-Igen, a portrék, szemek, arcok. Nyolc éve foglalkozom ezzel. Fényképről rajzolok, kinagyítva, hogy minden apró vonást lássak. Szerintem, ez az, ami nekem fekszik. Karácsonyra megleptem magam egy hatalmas vászonnal és akril festékkel, amivel sokkal könnyebb dolgozni, mint az olajjal. Nehéz a színeket eltalálni, sűrű anyag, lassan szárad, viszi magával a festéket, ezért szeretném az akrilt kipróbálni. A pasztellt is szeretem, nagyon jól lehet vele dolgozni. Még ki sem próbáltam a festékeket, mert csak úgy tudok alkotni, ha nyugodt vagyok.
–Hogyan jött a váltás az életedben?
-Pár éve ötvened magammal küldtek el a gyárból, ezután a vendéglátásban helyezkedtem el, nagyon jól beletanultam. Sajnos jött a vírushelyzet, hol dolgoztam, hol nem, de annak nagyon örültem, hogy akkor is sokan megkerestek, hogy rajzoljak nekik. Volt, hogy egy napon 14 órát ültem a rajzasztal felett. Ismernek a környékbeliek. Rengeteg téma érdekel. Nekem sokszor álmomban jön, hogy mit rajzoljak. A mesevilág, a nagyon színes, misztikus tündérvilág. Ezt az öt vásznat sorozatban szeretném megcsinálni, látványosra. Megszűnik a világ, mikor alkotok, hajt az alkotási vágy. Nagyon érdekel most a függőleges falfestés is, nehéz műfaj. Sajnos sosem vagyok elégedett magammal!
–Hogyan készülsz elő a rajzoknál?
-Szeretem a hátteret tudni, hogy kihez tartozik az adott személy. Ha van rá lehetőségem, megkérem őket arra, hogy mondjanak pár mondatot róla, így kedvelem meg a személyiségüket is. Azt mondják, hogy a képeimen élnek a szemek! Szerintem, az a legfontosabb.
–Mesélj kicsit a két évvel ezelőtti kiállításodról! Hogyan jött a lehetőség?
-Két évvel ezelőtt, az ötvenedik születésnapomon volt a kiállításom. A siklósi könyvtár keresett meg a lehetőséggel, csodálatos plakátokkal telerakták a várost, reklámozták a közösségi oldalukon. A kiállítás címe az volt, hogy „Vidéki nő sóhaja”, az én kérésem volt, hogy ne hívjanak művésznőnek. A megnyitón jelen volt a polgármester, most is beleborzongok az örömtől, mikor erről mesélek. Aztán elkezdtek az emberek jönni és jönni és jönni! Megtelt az a nem kicsi terem, már pótszékeket kellett betenni. Nagy érdeklődés volt, teleírták a vendégkönyvet. Mindenkinek tetszettek a mesevilág témájú képek!
–Gondolkodtál már azon, hogy mesekönyveket illusztrálj?
-Egy régi osztálytársam írt egy mesekönyvet egy macskáról, csupa derű a történet, a közösségi oldalán osztotta meg. Lerajzoltam a cicát akvarellel, kontúrozva, és annyira megtetszett neki, hogy azt mondta, keres kiadót, és legyek én az illusztrátor. Nagyon szeretnék ezzel foglalkozni.
–Melyek a jövőbeni terveid, vagy ahogyan a sors hozza?
-Folyamatosan szeretnék fejlődni! Picasso mondatával élve: „Minden, amit el lehet képzelni, az valóságos!”
