A siklósi Petrovics Dominika Debora 18 éves, mégis számos díjjal, elismeréssel büszkélkedhet már. Megkapta a DDC Tehetségekért ösztöndíját, kiemelkedő tanulmányi munkájáért, versenyeredményeiért, a gimnázium melletti elköteleződésért pedig a Táncsics Pro Schola-díjat. Nemrég pedig megtartották első kiállítását „Lélektár” címmel. Többféle stílusban alkot, és számos technikát használ képeihez. Minden művészeti ág érdekli, szereti az irodalmat, és azt tervezi, hogy pszichológus lesz.
–Hogy jött az életedbe a rajzolás?
-Az én életemben mindig jelen voltak a kreatív dolgok! Anyukámmal nagyon sokat barkácsoltunk, általános iskolában nagyon szerettem a rajzórákat, aztán később elkezdtem rajzolni. Az jelentette számomra a kikapcsolódást, ha azokat a színészeket vagy énekeseket rajzoltam le, akikért rajongok. Kipróbáltam több technikát, digitálisan is próbálkoztam, és része maradt az életemnek. Számomra a szabadságot jelenti a rajzolás és a művészetek.
-Kinek mutattad meg először az alkotásaidat?
Nagyon sokáig csak otthon mertem bemutatni a rajzaimat, mert féltem a kritikától, azt nehéz kezelni az elején. A családom nagyon támogatott. Ábrahámné Karli Mária nagyon sokat segített, neki köszönhetem a kiállításomat, ahogyan azt is, hogy benne maradt az életemben a rajzolás. Rajzpályázatokra ösztönzött.
–Milyen jellegű rajzpályázatokra? Főleg portrékat szeretsz készíteni vagy bármit?
-A rajzpályázat, és amit otthon készítek magamtól két különböző dolog, két külön világ. Az előbbinél a téma szabja meg, hogy mit alkotok, van-e hozzá ötletem, vagy nagyon távol áll-e tőlem? Ezután a rajtanárnőmmel együtt kidolgozunk egy tervet, amit aztán elkészítek. A legjobban az tetszett, amikor parafrázist kellett csinálni egy rajzpályázatra, és Frida Kahlót jelenítettem meg egyedi stílusban. Ez után több ilyet is rajzoltam. Amikor otthon rajzolok, akkor mindig a hangulatomhoz illően alkotok.
–Mi indítja el a kreativitásodat?
-Van, hogy egy gondolat, de azt valamiért nehezebb papírra vetni. Az érzéseim, hangulatom alapján vagy versek alapján szoktam rajzolni. Nagyon szeretem a magyar irodalmat, Arany János a kedvenc költőm, mert vele tudok legjobban azonosulni.
–Melyik a kedvenc rajzod?
-Nem tudok egyet mondani, de ha visszanézek a rajzaimra, akkor időszakokat látok az életemben. Mindig megvolt az adott kedvencem, amelyikhez a legjobb élmény fűzött. Sajnos nem tudom, hányat készítettem már, van, ami az iskolában van, vannak a kiállításon is, vannak, melyeket nem kaptam vissza a rajzpályázatokról, és nagyon sok van otthon is.
–Kinek az ötlete volt a kiállítás?
-A tanárnőm már tavaly és tavalyelőtt is mondta, hogy olyan alkotásaim vannak, amelyekből lehetne egy önálló kiállítást összeállítani. Folyamatosan mutattam neki a rajzaimat, hogy javítsak-e még rajta, vagy így megfelelő? Aztán összegyűlt annyi, hogy ez a kiállítás létrejöhessen.
–Mik a további terveid, hova szeretnél jelentkezni?
-A gimnáziumban számomra első a tanulás. A rajzolás a kikapcsolódást jelenti, olyan, mint egy terápia. És ha azt érzem, most kell, akkor szeretném magamból azonnal kiadni. Olyan munkát szeretnék, ahol alkalmazni tudom a kreativitásomat. Mostanában úgy érzem, hogy a pszichológia érdekel leginkább.
