Kezdőlap Időjárás Milliárdos ká...

Milliárdos károk után fizettek

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A májusi időjárási szélsőségek nyomán a biztosítók 2,4 milliárd forintot fizettek már ki, vagy tartalékoltak kárkifizetésekre, ami valamivel kevesebb, mint tizennyolcezer bejelentéshez kapcsolódik – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A közleményben kiemelték, tavaly lakásbiztosításokra 9,1 milliárd forintot fizettek ki a biztosítótársaságok az időjárási anomáliák nyomán, mintegy kilencvenötezer bejelentésre.


Az idén május második felében Somogy, Baranya, valamint Bács-Kiskun és Zala megye, a településeket illetően pedig Kaposvár, Vaskút, Madaras, Katymár, Bátaszék, továbbá Szeged, Budapest, Pécs, Szekszárd bizonyult kiemelt viharkár területnek. A bejelentések mintegy hatvan százaléka a jégkárokhoz kapcsolódott. Emellett jellemzően viharkárok, illetve beázások miatt fordultak a biztosítókhoz.

A Mabisz közleménye szerint a viszonylag kisebb károsodások helyreállítására is a korábbi éveknél magasabb összegeket kell szánni a folyamatosan emelkedő építkezési, munkadíj költségeknek, építőanyag árak miatt.

Az időjárási katasztrófa valós pusztításának mértékéhez hozzátartozik az is, hogy a szövetség összegzésében csak a biztosítók kártalanítási tételei szerepelnek, ám a lakóingatlanok több mint egynegyede – egymilliónál is több lakás, családi ház –  nem rendelkezik lakásbiztosítással – hívta fel a figyelmet a Mabisz közleményében.