Kezdőlap Hegyhát Szabadidős cé...

Szabadidős célokat is szolgálhat a most átadott Barátúri-tó

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nemrégiben elkészült és csütörtökön ünnepélyesen átadásra is került a Baranya-csatornára tervezett záportározó Magyarszék és Magyarhertelend határában. A Barátúri-tó névre keresztelt létesítmény eredeti funkcióján túl számos szabadidős lehetőséget rejt, amit a két legközelebbi település vezetőjének szándékában is áll kihasználni.

A Barátúri-tó meghatározó szerepet tölt be a mikrotérség életében, egyfelől a villámárvizek elleni védelem tekintetében, másrészt vízkivételi lehetőséget biztosít szárazság esetén, harmadrészt pedig „jóléti tó” funkcióját is betöltheti – sorolta a Téma Baranya megkeresésére a hasznosítási lehetőségeket Kárpáti Jenő, Magyarszék polgármestere.

A településvezető szerint a frissen átadott záportározó szabadidős lehetőségei az érintett települések közös összefogásában tökéletesen kiaknázhatók lennének, legyen szó családok, turisták kikapcsolódásáról, sporttevékenységről (horgászat stb.), csónakázóterület kialakításáról, piknikezési lehetőségek biztosításáról.

Magyarhertelend vezetője, Szeledi Katalin is nagy lehetőséget lát a tó közösségi hasznosításában, ők szabadstrand kialakítását is tervbe vennék az egyéb lehetőségek mellett.

Magyarhertelend azonban inkább saját megvalósításban gondolkodik, habár a környező településekkel való együttműködést is fontosnak tartják. A polgármester szerint Magyarhertelendhez tartozik a tópart és a közvetlen környezet jelentős része, az azon már meglévő (oda vezető kövesút, halastó) és a tervezett infrastrukturális lehetőségeknek köszönhetően pedig a tó és környezete része lehetne a „csendes, nyugodt üdülőfalunak”. Az alapok megvannak ehhez – szögezte le.

Négyezer lakost véd a tározó

Mint arról a Téma Baranya is beszámolt, Magyarszék szomszédságában több mint 1,9 milliárd forintos európai uniós forrásból valósítottak meg egy 28 hektár állandó vízfelületű, elsősorban árvízvédelmi célokat szolgáló záportározót. A Baranya-csatorna mentén létesült Barátúri-tó létrehozása mintegy másfél évet vett igénybe, megépítésének elsődleges célja a tavaszi árvízveszély csökkentése a víz visszatartásával, illetve az érkező vízhozam csökkentésével.

A tározó a régióba tervezett záportározók közül a legnagyobb kapacitású, árvíz idején akár 53,5 hektáros kiterjedésre is képes, közel 1,3 millió köbméter víz befogadására alkalmas, így vízkárenyhítés szempontjából jelentős a szerepe. A Barátúr, Magyarszék és Magyarhertelend határában épült tározó árvízcsúcs-csökkentő hatása Sásd városáig lesz jelentősen érezhető, az árvízi károktól mintegy négyezer lakost fog hatékonyan megvédeni, illetve aszályos időszakokban vízpótlásra is használható lesz.

TéBa