3 C
Pécs
szerda, április 14, 2021

Gyűjtést szerveznek a három hetes Flórának, akinek édesanyja szülés után hunyt el

Ez is érdekes lehet

Jusztinger János, Sásd polgármestere Facebook-oldalán kérte a helyiek összefogását egy nemes ügyben. A Sásdon lakó Sebestyén család részére gyűjtenek pénzadományt, ahol egy három hetes kislány, Flóra édesanyja tragikus hirtelenséggel elhunyt a kisgyermek születése után két héttel. Az anyukának nem volt semmilyen betegsége, a tragédiának nincs köze a vírushoz, még vizsgálják, hogy összefüggésben volt-e szüléssel. A család szerény körülmények között él a vasútállomás tetőterében kialakított szolgálati lakásban. Az apukának a tragédia miatt egyedül, segítség nélkül kell felnevelnie kislányát.

A polgármester ezért egy gyűjtés keretében igyekszik segíteni nekik.

A felhívás már nagyon sok emberhez eljutott, rengeteg felajánlás érkezett alig egy nap leforgása alatt az egész ország területéről. A poszt megjelenése után egy órával már félmillió forintnyi adomány gyűlt össze a fiatalember számláján. Az emberek többféleképpen is támogathatják a családot, például sásdi címerrel ellátott maszkok vásárlásával is hozzájárulhatnak a gyűjtéshez.

-Nem is gondoltam volna, hogy ilyen példaértékű összefogás történik majd az ügy kapcsán. Nagyon sok felajánlás érkezett a több ezer facebookos megosztásnak köszönhetően. Az önkormányzat vállalta, hogy az adományokat összegyűjti, tárolja és elszállítja a családnak, ezzel is segítve őket. Szerencsére azóta sem lankad az érdeklődés, folyamatosan érkeznek megkeresések. Egy ilyen szörnyű veszteséget nem pótolhat semmi, de bízom benne, hogy a kislány jövőjét meghatározza majd ez a nagy összefogás – nyilatkozta lapunknak Jusztinger János, Sásd polgármestere.

Az alábbi számlaszámon lehet segíteni:

K&H Bank:
10403909-86755574-67511007
számlatulajdonos: Sebestyén Péter

Legfrissebb hírek