Kezdőlap Gazdaság Siklósi homlo...

Siklósi homlokzatfelújítási pályázat indul

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A siklósi önkormányzat pályázatot ír ki a helyi egyedi védelemmel érintett homlokzatok felújítására. Az önkormányzat a 2021-es év költségvetéséből a programra ötmillió forintot irányzott elő.

A képviselő-testületi egyeztetést követően Riegl Gábor polgármester által elfogadott döntéshez kapcsolódó előterjesztésben azzal indokolta a pályázat elindítását, hogy a város vonzerejét növelné a történelmi városkép visszaállítása és igényes, esztétikus belvárosi homlokzatok kialakítása.

A pályázat eredményessége, illetve a támogatás összege a pályázat értékelése alapján, a pályázati felhívásban meghatározott feltételek szerint egyedi elbírálással kerül meghatározásra a rendelkezésre álló költségvetési forrás figyelembevételével.

A költségvetési rendelet előírása alapján a pályázatokat 3 fős bizottság értékeli, amelynek tagja, Sónyák József, az örökségvédelmi hatóság osztályvezetője, Csaba Ders egyetemi főépítész, valamint Salamon Mónika siklósi főépítész.

A pályázatokat március 31-ig lehet benyújtani, a szükséges dokumentumokat a városháza ügyfélszolgálati irodáján lehet beszerezni, további információkat a Siklos.hu oldalon találunk.