Kezdőlap Gazdaság Nemsokára díj...

Nemsokára díjtalanul internetezhetünk Harkányban

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még 2018-ban adta be pályázatát a fürdőváros, majd 2019-ben nyerte meg azt a 15.000 eurós összeget, aminek keretén belül több ponton biztosítanak szabad internetezési lehetőséget az ideérkező turistáknak és a lakosságnak.

A tavaly októberben indított kivitelezési munkálatokat az Antenna Hungária Zrt. végzi. A szerződés értelmében június 30-ig kell kiépíteni a meghatározott területeken a hozzáférést.

Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzet hátráltatta a munkálatokat, a meghatározott határidő előtt, heteken belül elkészülnek. A pályázat keretében a város négy forgalmas pontján, a Zsigmondy Sétánynál található szabadtéri színpad és játszótér területén, az Országalmás csobogó környékén, a Kossuth Lajos utca és a Bartók Béla utca találkozásánál található városi szökőkútnál és az önkormányzati hivatalnál internetezhetünk a jövőben térítésmentesen.

A város eddig már kétszer nyújtott be pályázatot az uniós programra, a most harmadik alkalommal elnyert lehetőség keretein belül kiépülő hálózattal régi cél valósul meg. Megkeresésünkre azt is elmondták, hogy amint további lehetőség nyílik, újra pályázni fognak a bővítésre.