Kezdőlap Gazdaság Megújul a Péc...

Megújul a Pécs-Pellérd összekötő út

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program keretében Baranya megyében az 5816-os jelű Pécs-Pellérd összekötő út 1,13 kilométeres szakaszán május 30-án indulnak el és előreláthatólag ősz elejéig tartanak, ezalatt forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők.

Az út felújítása a „Közlekedésfejlesztés Baranya megyében III.” elnevezésű projekt eleme, melyet a társaság 320 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósít meg. Ennek részeként 1,13 kilométeren újul meg az 5816-os jelű út, Pécset Pellérddel összekötő út.

A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet május 27-én adja át, a munkálatok május 30-án kezdődnek, a fejlesztés 110 napot vesz igénybe.

A felújítás az összekötő út Pécs bel-és külterületi szakaszát érinti az Arányosi út körforgalmú csomópontja és Csemete átjáró (Pécs-délnyugati elkerülő út) utáni, Málomi árok híd között. A felújítás magába foglalja a meglévő burkolat szélesítését, két aszfaltréteggel történő megerősítését, a csapadék elvezetését biztosító szegélyek javítását, sérült szegélyelemek cseréjét, a meglévő vízelvezető rendszerek tisztítását, a közműszerelvények szintbehelyezését, valamint az új burkolati jelek felfestését. Az elkészült aszfaltburkolat mellé mart aszfaltos padka épül. A felújítási munka közvetlenül kapcsolódik az E.ON.Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. beruházásában megvalósuló balra kanyarodó sáv építési feladataihoz, a munkálatok ideje alatt sebesség- és forgalomkorlátozásra számíthatnak a térségben közlekedők.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében országosan 2018-ban több mint 526 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékút felújítása indult el. Ebből Baranya megyében ezidáig több mint 20 kilométernyi út készült el, további mintegy 35 kilométernyi út felújítása valósulhat meg európai uniós forrásból. A programról bővebb információt a www.kozut.hu oldalon olvashatnak.

A pécsi Magyarürögi úton a kivitelezési munkák szintén várhatóan május 30-án kezdődnek meg.