Kezdőlap Gazdaság Kismamák képz...

Kismamák képzését segítik, százezer forintos ösztöndíj is járhat

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy évig akár havi százezer forint ösztöndíjban is részesülhetnek azok a kismamák, akik pályáznak.

A Magyar Államkincstár és az OFA Nonprofit Kft. együttműködésében elindult a kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítését, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatását célzó program, hogy segítse munkába való visszatérésüket az anyukáknak.

A pályázat lehetőséget nyújt a kisgyermekes anyáknak, hogy a gyereknevelés mellett tovább képezhessék magukat, ezzel is bővítve lehetőségeiket a munkaerőpiacon.

Nyugat-Baranyában a Nők Együtt Sikeresen (NES) egyesület segíti a pályázat népszerűsítését a védőnői hálózattal és a polgármesterekkel együttműködve, valamint igyekszik feltérképezni az igényeket és a lehetőségeket.

-Az egyesület 2020-ban alakult azzal a céllal, hogy a szellemi- és munkatapasztalatainkkal segíthessünk más nőknek is érvényesülni. Hiszünk a generációk együttműködésében, alapítóink között megtalálható kismamától a nagymamáig több korosztály. Igyekszünk lehetőségeket kínálni, valamint szakmai tanácsadással segíteni nőtársainkat, melyre remek példa ez a pályázat is – nyilatkozta lapunknak Tóth Szilvia, a NES alelnöke.

A projektben azon kismamák vehetnek részt, akik CSED, GYED, GYES vagy GYET-re jogosultak, elmúltak 18 évesek, vidéken élnek, legfeljebb középfokú végzettséggel rendelkeznek, még nincs szakmájuk, vagy szakmájukat 15 évnél régebben szerezték.

A nyertes pályázók lehetőséget kapnak, hogy befejezzék általános iskolai vagy középiskolai tanulmányaikat, valamint, hogy OKJ-s képzésen vegyenek részt, de választhatnak még idegennyelvi kurzusok, illetve informatikai képzések közül is.

-Nagyon pozitív, hogy a pályázat népszerűsítésével sikerült átlépnünk a városhatárokat, ugyanis több vidéki településről érdeklődtek már a program iránt. Egyelőre igyekszünk felmérni az igényeket, valamint felvenni a kapcsolatot a helyi szakképző intézetekkel. A célunk, hogy minél több kismamához eljusson ez a pályázati lehetőség, és segíthessük őket a megvalósításban – mondta el Tóth Szilvia.

Aki pályázni szeretne a védőnőn keresztül fel tudja venni a kapcsolatot a NES-el vagy az alábbi elérhetőségeken érdeklődhet bővebb információért.

A NES honlapja: https://nokegyuttsikeresen.hu/

A pályázat mentora:
Mészáros Mariann: 06-20-413-06-45 meszaros_mariann@ofa.hu www.ofa.hu

Horváth Barbara