Kezdőlap Gazdaság Így ösztönzik...

Így ösztönzik a fiatalokat az itthon maradásra Nyugat-Baranyában

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szigetváron most vette kezdetét az Esély Otthon-Édes Otthon fiatalok lakhatását segítő projekt, Szentlőrincen pedig hamarosan befejeződik az öt éves megvalósítási időszak. Fazekas Róbert, a Fidesz szigetvári frakcióvezetője mesélt lapunknak a projekt fontosságáról, Vörös Sára szentlőrinci képviselő pedig beszámolt az eredményekről.


-Fontosnak tartjuk, hogy a fiataloknak lehetőséget kínáljunk a letelepedésre Szigetváron, támogassuk őket az itthoni munkavállalás mellett a lakhatásban is. Ez egy nagyszerű kezdeményezés, ám az országból és a városunkból való elvándorlást csak akkor fékezhetjük meg, ha folyamatosan elérhetőek lesznek ehhez hasonló projektek. A 20 hónapos időintervallumot keveslem, ugyanis ennyi idő csak arra elegendő, hogy az érintettek, amennyiben nem helyiek, kóstolót kapjanak Szigetvárból, de reméljük elég lesz ahhoz, hogy kedvet kapjanak a letelepedéshez. Nem tolongtak a jelentkezők az első pályázati kiírásra, ha a következő ciklusra kevesen jelentkeznek majd, akkor talán a mostani lakók benyújthatják a kérelmüket a hosszabbításra – nyilatkozta lapunknak Fazekas Róbert, a Fidesz szigetvári frakcióvezetője.

Az Esély Otthon-Édes Otthon pályázat keretében Szigetvár közel 150 millió forint támogatást nyert el, amelynek egy része fedezte annak a nyolc önkormányzati tulajdonban lévő lakásnak a felújítását, amelyekbe már be is költöztek azok a fiatalok, akik éltek a lehetőséggel. A pályázók 20 hónapon keresztül kapnak ingyen lakhatást, valamint havonta hétezer forintos rezsitámogatásban is részesülnek.

A projekt teljes hossza öt év, ami azt jelenti, hogy a 20 hónap leteltével, még két alkalommal pályázhat majd a 18 és 35 év közötti korosztály az ingyenes lakhatásra. A pályázat egyéb vállalásokat is tartalmaz, például képzésen való részvételt, önkéntes munkát, egyéb programokon való részvételt. A plusz elemek koordinálásával – amelynek keretösszege a megpályázott összegnek a harmada – az önkormányzat a Zöld Zóna Egyesületet bízta meg.

A „Hazavárunk – Esély otthon fiatalok számára Szentlőrincen” projekt 2021 nyarán ér véget, amelynek keretében 12 teljesen felújított, felszerelt önkormányzati lakásba költözhettek be a pályázók Szentlőrincen. A program két meghatározó eleme a fiatalok körében az önkéntesség elősegítése közösségi tevékenységek alkalmával, valamint a szakképzett fiatalok motiválása, helyben maradásra.

-Sikeresen közelítünk a projekt végéhez, hiszen a vállalások döntő többségét megvalósítottuk. A bérlakásokat sikerült száz százalékban feltöltenünk, sőt voltak olyan lakók, akik a két éves bérleti szerződés lejárta előtt már kiköltöztek, ugyanis saját lábra tudtak állni a projekt nyújtotta lehetőségnek köszönhetően – mondta Vörös Sára szentlőrinci önkormányzati képviselő. – Az önkéntességre való motiválás kapcsán 2018-ban megalakult a Szentlőrinci Ifjúsági Műhely, ami egy hetven fiatalból álló csapat, akik a koronavírus miatti szigorítások előtt aktívan részt vettek a saját és az önkormányzat által szervezett programok lebonyolításában. A projekt keretében egy termet is biztosítottunk számukra, ahol lehetőségük nyílt havonta ülésezni és különböző programokon keresztül szólították meg társaikat, valamint a városban élő fiatalságot. Sajnos, a járvány miatt nem sikerült minden tervet megvalósítani, leginkább a rendezvényeket illetően, de remélhetőleg a kezdeményezés a program lezárultát követően tovább működik majd – tette hozzá Vörös Sára.


A projektet 190 millió forint támogatásból valósíthatta meg Szentlőrinc, melyből a lakások felújításán és a programok lebonyolításán túl a SZIM fiataljai havonta 30-80 ezer forint közötti ösztönző támogatást kaptak a helyi programok megtervezéséért, lebonyolításáért. A vírusidőszakban a rendezvényszervezést felváltotta az időseket érintő önkéntes segítségnyújtás. A program harmadik elemének részeként a hiányszakmával rendelkező fiatalok havi 60-100 ezer forint közötti bérkiegészítő támogatásra pályázhattak idén is, melyet hat hónapon keresztül, a projektidőszak végéig folyósítanak számukra. A pályázatnak köszönhetően 24 fiatal jutott jogosítványhoz a projekt lezárultáig. A három fő elem mellett különböző a fiatalokat segítő képzések is színesítették a programot, mint például a munkaerőpiaci-és álláskeresési tréning. Amennyiben a pénzügyi korlátok úgy engedik, a későbbiekben lehetőség nyílhat az ösztönző támogatás kibővítésére néhány fővel.