Kezdőlap Gazdaság Élettel telte...

Élettel teltek meg a falvak a Magyar Falu Programnak köszönhetően

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lassan eléri majd az ezermilliárd forintot a Magyar falu programra fordított költségvetési támogatások összege, a programnak köszönhetően újra élettel telnek meg a falvak – mondta Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Vidék Konferencia 2021 rendezvényén.

Rámutatott: a program indulása óta már 1100 településen nőtt a népességszám, köztük 858 olyan településen, ahol korábban évtizedeken keresztül csökkent. Határozott szándék van arra, hogy a programot addig folytassák, amíg ez mind a 2372 magyarországi településről elmondható lesz – tette hozzá.
A program forráskerete is évről-évre bővül: az eddigi, 600 milliárd forint feletti összeg jövőre több mint 291 milliárd forinttal bővül – ismertette.
A 2010 előtti időszak tudatos falurombolás volt, amikor megszűntek területfejlesztési alapok, bezártak 38 vasúti mellékvonalat, megszűnt 381 oktatási intézmény, a falvakat adósságcsapdába kergették – mondta.
Kiemelte: a 2010-es kormányváltás után elkezdődött az újjáépítés korszaka, első lépéseként a kistelepülési önkormányzatok adósságát a kormány átvállalta. Elindult a Modern városok program, az ebben megvalósult fejlesztések haszonélvezői a falvak is. A Magyar falu program 2019-ben indult, ezt a programot a falvak írják, eddig mintegy 300 helyszínen 10 ezer szereplővel konzultáltak – ismertette.
Minden életszerű, költségvetésből megvalósítható javaslatot eddig be tudtak építeni ismertetése szerint a programba. A komplex program évről-évre bővül, jelenleg négy célterülete van, a pályázók lehetnek önkormányzatok, történelmi egyházak, tankerületi központok, civil szervezetek is. A vállalásuk szerint hatvan napon belül döntenek a beadott pályázatokról, azután a teljes összeget három napon belül kifizetik a kedvezményezetteknek, ez minden eddiginél gyorsabb – mutatott rá. Ez azért fontos, mert a munkálatok azonnal elkezdődhetnek.
Közölte, hogy a programon belül a Falusi útalapból 3000 kilométernyi úthálózatot újítottak meg 2019-2021 között, 2022-ben további 1500 kilométernyi mellékút újulhat meg.
Idén újdonságként a programból két piaci szegmenst támogatnak, a hazai mikro-, kis-, és középvállalkozásokat, és a kistelepülési üzleteket. Közölte: több tízmilliárd forint értékű kiskereskedelmi boltfejlesztés valósul meg, 121 új üzlet nyílhat 5,6 milliárd forint támogatás segítségével idén és jövőre, és 1415 meglévő üzletet támogatnak további 32 milliárd forinttal a szolgáltatások, a kínálat bővítésében.
Elindult a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program is, uniós forrás bevonásával, az első szakaszban 27,4 milliárd forintot kapott 2600 nyertes pályázó telephelyfejlesztésre, munkabértámogatásra.
A kormánybiztos elmondta: a Magyar falu program indulása óta több mint 20 ezer nyertes pályázat révén több mint 220 milliárd forint támogatást kaptak a hazai kistelepülési önkormányzatok, a falvakban működő egyházközségek, a tankerületi központok és a civil szervezetek. Egy pályázatra átlagosan nagyjából 10-11 millió forint támogatás jutott.