Kezdőlap Gazdaság 163 milliós ú...

163 milliós útfejlesztés zárult le

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. által a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül Baranya megyében a 6607-es jelű Szigetvár-Kadarkút összekötő út közel egykilométeres szakasza teljes körűen megújult. A beruházás a „Közlekedésfejlesztés Baranya megyében III.” elnevezésű projekt egyik eleme, mely projektet a társaság 2,87 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósított meg.

A Szigetvár-Kadarkút összekötő út érintett közötti szakaszán a kivitelező gondoskodott a meglévő burkolat profilmarásáról, lokális mélymarásokról majd ezt követően az új aszfalt kiegyenlítő réteg, kopóréteg valamint a stabilizált padka építéséről. A felújítás során a meglévő föld árkok tisztításra, profilozásra, az úttal párhuzamos és az azt keresztező átereszek pedig tisztításra, kerültek. A beavatkozás területén lévő buszmegálló felújítása valamint új megálló létesítése szintén a projekt részét képezte. Az elkészült aszfalt kopórétegre tartós útburkolati jelek kerültek felfestésre valamint a szükséges helyeken sor került a KRESZ táblák cseréjére is.

A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező mintegy bruttó 163 millió forintból valósította meg a beruházást.