Kezdőlap Gasztro „Szeretném, h...

Szeretném, ha nálunk minden a minőségről szólna!”

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete az Év Vendéglőse díjat 2022-ben Kovács Gábornak, a Tenkes Csárda megálmodójának ítélte oda. Az elismerés a kemény munka, magas minőség eredménye, és annak köszönhető, hogy Gábor célja huszonkét éve nem változott: méltó helyén kezelni a nemzeti gasztronómia kiemelkedő értékét, a magyar csárdát. Az eredmény szemmel látható, hiszen törzsvendégeik akár több száz kilométert is megtesznek azért, hogy elfogyaszthassák a híres parasztos libamájat.

Hogyan lett a Tenkes Csárda olyan, amilyen ma? Mi volt a koncepció 22 évvel ezelőtt? Mi az a felismerhető védjegy, ami rá jellemző?

–2000-ben indultunk el az általam kijelölt úton. A több mint százéves Tenkesből minőségi magyar csárdát szerettem volna építeni. Abban az időben egy ilyen jellegű étterem kínálata inkább a mennyiségről szólt, én viszont azt mondtam: mi mást képviselünk. Magasabb áron dolgozunk, és a magyar vendég lesz az első. Így gondoltam, így döntöttem, és már az első másfél évben megjött az eredménye. Nagyjából három-ötévente bővíteni kellett a csárdát. Folyamatosan törekszünk arra, hogy hazánkban a magyar ételek legyenek azok, melyeket bemutatunk a hozzánk érkező számára itt Magyarországon. Imádom az olasz, görög, kínai, japán konyhát, de ha bárhol a világban a sajátunkról beszélek, szem előtt tartom, hogy fontos megismertetnünk a magyar hagyományos gasztronómiát. Hatalmas jelentősége és értéke van ennek. Egy olasz vagy görög ember – most csak kiragadtam kettőt – kizárólag saját nemzete hagyományos ételeit kínáló éttermébe viszi a vendégeit.

Melyik volt huszonkét évvel ezelőtt a legnépszerűbb étel?

–A Tenkes gulyás, burgonya gombóccal, marhahússal, sok zöldséggel. Ez nem változott, nagyon sokan járnak emiatt a csárdába. A parasztos libamáj, ami szintén ikonikus ételünk, és mára a Baranya Megyei Értéktár része, több mint negyven éve van az étlapon. Tisztelettel és szeretettel ápolt örökségünk ez. Mára másként tálaljuk, és friss, ropogós kukoricáskenyérrel kínáljuk.

Az a tény, hogy nem egy nagyvárosban található a csárda, hanem két kisváros közelében, inkább megnehezítette vagy megkönnyítette az önök dolgát? Hajlandóak az emberek messzebbre utazni egy finom ételért?

–Manapság bármennyit hajlandóak utazni az emberek a minőségért. Van kecskeméti, budapesti vendégünk, aki beül az autóba csak azért, hogy egyen egy parasztos libamájat túrógombóccal. Minap Debrecenből telefonáltak, hogy most indulnak egy Tenkes orjaleves miatt. Nem érdekes hol van a csárda, csak jó legyen, és folyamatosan tartsa a minőséget. Nem kis feladat beállítani, ám annál sokkal nagyobb dolog szinten tartani.

Szájhagyomány útján terjedt a jó híre?

–Huszonkét évvel ezelőtt még nem volt marketing tevékenység, és nagy gyakorlatom sem ezen a területen. Szájról szájra terjedt igen, hogy megújult a Tenkes, hogy forró kenyeret szolgálunk fel. Akkor még beszélgettek egymással az emberek és úgy is terjedni tudtak a hírek…

Mi különbözteti meg ezt a csárdát más éttermektől?

–A gondolkodásmód, hogy vendégszemmel nézek körül minden nap az étteremben. Nem pedig üzletemberként, esetleg vendéglátósként. Figyelünk a vendégeinkre, szeretjük őket. Megpihenni jönnek, jó pillanatokat eltölteni, finomakat enni. Ez a legfontosabb. és sok éve mellettem álló kedves munkatársaim is ezt a szemléletet tették magukévá. Az elején még nem tudatosan csináltam ezt, mára azzá vált.

Hogyan tudnak talpon maradni?

–Előre nézünk. Sokoldalú és szakmailag magas szinten álló új kollégákkal bővült a megszokott csapatunk, fejlesztünk, építkezünk. Drágább az ételek előállítása, magasabb a bérigény, nehezebbek a mindennapok, de nem csüggedünk, tesszük a dolgunkat.

Vannak a szakmai elismerések és a vendégek visszajelzései. Melyik a fontosabb?

–A vendég visszajelzése az, ami nem babra megy. Ha elégedett, akkor visszatér. Ha csak a marketing jó és nincsen mögötte minőség, az előbb vagy utóbb kiderül. Ugyanakkor az Év Vendéglőse díjat például komoly szakmai tapasztalattal rendelkező emberek ítélik oda év elején, vérzivataros időkben, ez nagyon nagy erőt ad a továbbiakhoz. Ez úton is köszönöm!