Kezdőlap Gasztro Megyei érték ...

Megyei érték a Tenkes Csárda Parasztos Libamája

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Megyei Értéktár Bizottság a megyei értékek sorába emelte és így az értéktár tagja lett a „Tenkes Csárda Parasztos Libamája”, s a Bizottság tagjai közt arról is megegyezés született egyhangúan, hogy javasolják a Nemzeti Értékek közé történő besorolást, ez meg is történt.

Ahogy Kovács Gábor szokta mondani, ők nem újragondolják az ételeket, alapanyagokat, hanem felkutatják eredetét, úgy készítik el ahogy nagyszüleink, dédszüleink, akik sokat regéltek arról, hogy hogy éltek: például a háznál nevelt és levágott libának minden részét felhasználta a jó gazdasszony. A bőrét kisütötte tepertőnek, a zsírját eltette.

A kertben idénykor termett hagyma, paradicsom, paprika. A liba saját zsírján pirított tetemes mennyiségű hagymához jutott a zöldségekből is a veteményesből, de túlnyomórészt hagyma került az alapba, spórolásból. Ezen lecsóba főzött libamáj igazán mennyei eledelnek számított, és hozzávalói tényleg mind megtermettek a háznál. Ebből következik, hogy Parasztos Libamájat csakis akkor ettek, ha termett a kert. Tehát egy dolgos paraszt asszonyság is ünnepi eledelként az asztalra tudta tenni a Parasztos módon elkészült, fenséges magyar libamájat.

Amit ezzel mondani szeretnének, hogy eme valós meséken keresztül, kicsinyt tényleg a múltban élnek, mert olyan szinten kötődnek gyökereikhez, ami muníciót ad a mindennapok viszontagságaiban. Mivel ezt szeretnék Vendégeik felé is közvetíteni, óhatatlanul cseppentenek a szívükbe ezen életérzésből, amint csak lábukat beteszik az épületbe.

A Tenkes csárda 2016 óta az Értéktár tagja. Ez a hely visszaadja a múltat az embereknek. Emiatt volt küldetésük az Értéktárba emeltetni a Parasztos Libamájat is, mert a Csárda mellett az utókor számára ennek az ételnek is fenn kell kötelezően maradnia véleményük szerint. Ez az étel mindent elmesél, amit a paraszti kultúra rejt.

A munka verejtékét, az önmegtartóztatást, a kitartást, a jóhoz való érzéket és ragaszkodást, és azt is, hogy ki mint vet, úgy arat.

Illés János üzemeltette a Tenkes Csárdát az 1990-es évek végéig. A legtöbb vendég visszajáró volt, aki megkóstolta az étlapba emelt, réges régi recept alapján készített Parasztos Libamájat, s gyakorlatilag ez az étel tette híressé az éttermet akkortájt. Pedig döngölt föld volt a padló, áram és víz nélkül állt és a mellékhelyiség is az udvaron lett kialakítva. Amikor a jelenlegi tulajdonos átvette a Csárdát, már évek óta zárva tartott, komoly felújításra szorult, viszont az nem volt kérdés, hogy az étlapnak és ezáltal a Vendégeknek nem szabad nélkülöznie ezt a közkedvelt, tradicionális ételt. Felkutatta Kovács Gábor a legkomolyabb alapanyag forrást, mellé megalkotta a kukoricás kenyeret, és akkor még csak 40 m2-en újranyitott. Azóta eltelt 21 év, Illés János pedig a mennyországból nézheti elégedetten, hogy a nagymúltú Parasztos Libamáj mai napig az egyik legközkedveltebb eledele a Csárda Vendégeinek.

Hálásak, hogy ápolhatják ezt az örökséget.