Kezdőlap Gasztro A megye támog...

A megye támogatta a sásdi többletigényeket

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A fideszes vezetésű Baranya megyei önkormányzat közel kétszázmillió forintos többletforrás-igényre mondott igent decemberben, így a megye részéről megnyílhat az út a régóta várt sásdi fejlesztések elindítása előtt.

„Fedett piac megvalósítása Sásdon” projekt az városi önkormányzat és a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal konzorciumában valósulhat meg. A fejlesztés a Sásd Integrált Településfejlesztési Stratégiájában is kulcsprojektként szerepel, hiszen a piac értékesítési színteret jelent majd a térség termelői, kiskereskedői számára, és az új épületnek jelentős szerepe van a városkép alakításában. Ezen felül közösségi színtérként is funkcionál majd.

Erre a projektre eredetileg 150 milliós támogatást kapott a város, de ez időközben az építőipari árak változása miatt nem volt elegendő, a kivitelezői közbeszerzéseken magasabb ajánlat érkezett, ezért adott be igényt többletforrásra a sásdi önkormányzat. Ezt a fideszes vezetésű megyei testület decemberben támogatta, és hozzájárult ahhoz, hogy 56 millió forinttal egészítse ki a kormány az összeget.

A piac azonban nem önmagában épül fel, hiszen a beruházáshoz kapcsolódik a Zöldváros projekt is, ami egy vonzó, modern városközpont kialakítását célozza meg a közterek és a közparkok megújítása révén, valamint a városközpontban található kereskedelmi egységek is megújulhatnak. Erre a munkára korábban 215 milliót nyertek, de ahogy más esetben, itt sem volt elegendő ez az összeg. A baranyai önkormányzat pedig szintén decemberben erre is megszavazta a 133 milliós forrástöbblet igénylését. Egyelőre az irányítóhatóság jóváhagyását várják.

Jusztinger János, Sásd polgármestere már korábban is úgy nyilatkozott, hogy „a Zöldváros-Piac projektet a sírból hoztuk vissza az elmúlt másfél-két évben, hiszen sokat állt a történet a támogatás elnyerését követően, időközben elszálltak az árak az építőiparban”.