Kezdőlap Baranya Több száz köb...

Több száz köbméternyi szemetet szednek össze

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Tisztítsuk meg az országot program keretében a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG) három megyében, köztük Baranya több helyszínen számolják fel az illegális hulladéklerakókat, s várhatóan 300-350 köbméter szemetet gyűjtenek össze a Duna, a Dráva és a kisvízfolyások meghatározott szakaszán – közölte a szervezet. A hulladékot négy gyűjtőhelyre szállítják, majd a baranyai sellyei, a cserkúti, orfűi és a Somogy megyei depókból hivatalos hulladéklerakó helyekre viszik tovább a már szelektíven kiválogatott szemetet.A Dráva mentén mintegy öt kilométernyi szakaszt érint a program, a Pécsi-víz, a Baranya-csatorna, a Völgységi-patak, illetve a Duna mentén Mohács területe is megtisztul.A közleményben felidézték, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium előterjesztése és koordinációja alapján idén nyáron indult el a „Tisztítsuk meg az országot!” címet viselő országos program, melynek célja, hogy az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, a közterületeken fellelhető, illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolását elősegítsék, valamint keletkezését megelőzzék.A projekt négy ütemből áll és 2022-ig tart. Az első szakaszban az erdőkben, a nemzeti parkokban, a folyók, a vasúti és közúti létesítmények mentén, valamint az önkormányzati közterületen fellelhető, jogellenesen elhelyezett hulladék felszámolása a cél.A projekt kapcsán mindenki segítségére számítanak. Így például a HulladékRadar applikáción keresztül bárki könnyedén bejelentheti, ha illegálisan lerakott hulladékot lát. A bejelentések helyszíneit azonosítják, ezután a közreműködő szervezetek gondoskodnak majd a hulladék felszámolásáról – közölték.