Kezdőlap Gazdaság Így próbálnak...

Így próbálnak túlélni az éttermek

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A koronavírus miatti szigorítások legsúlyosabban a szórakoztatóipart, a turizmust és a vendéglátást érintették. A novembertől bevezetett korlátozások, amelyek szerint az éttermek csak elvitelre, illetve kiszállításra készíthetnek ételeket, sok vendéglátóhelyet kényszerítettek változtatásra, vagy bezárásra. Akadnak azonban olyan helyek is, melyek az előző évekhez képest 2020-ban sikeresebbek voltak.

Körbekérdeztünk néhány éttermet Nyugat-Baranyában, akik kiszállítanak, hogy alakult a helyzetük a pandémia alatt.
– A korlátozások bevezetésekor a délután 5 órától történő kiszállítást egész napos kiszállításra módosítottuk, hogy már az ebédet is házhoz vihessük. Meglepő módon 2020 decemberében jobb bevételünk volt, mint 2019-ben, és úgy látom, többre is lenne igény. Természetesen az átállás megterhelő nem csak a vendégeknek, de a dolgozóknak is. Naponta maximum 10 ember jön be az étterembe, hogy elvigye az ételt, azon kívül nem nyitja ránk senki az ajtót. Ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetben is működni tudjon egy étterem, elengedhetetlen egy összetartó csapat, akik minden újításban partnerek – nyilatkozta lapunknak egy szigetvári étterem üzemeltetője.

Szigetváron és környékén körülbelül 10 étterem vállal kiszállítást a jelenlegi helyzetben, ezek közül van olyan, amelyik épp a tavalyi első hullám után, júniusban nyitott meg.

– Az elmúlt években Szigetváron több vendéglátóegység is bezárt, így szakácsként felmerült az ötlet, hogy egy csak menükiszállítással foglalkozó éttermet nyissak. Ezt sikerült is megvalósítanom tavaly júniusban az első hullám végén. A sikeres indulás után a forgalom kissé megcsappant a novemberi szigorítások óta, ugyanis olyanok is kiszállításba kezdtek, akik addig nem foglalkoztak vele. Nyilván a rendelések így megoszlanak, nem panaszkodom így se, de azért várom már, hogy megnyithassanak az éttermek – mondta lapunknak egy faluban működő és kiszállításra berendezkedett melegkonyha üzemeltetője.

Pécsen is érdekesen alakult az éttermek ételkiszállításra való átállása. Egy helyi vállalkozótól, aki kebabost üzemeltet, megdöbbentő számokat kaptunk.
-Éttermünkben kevés a férőhely, így eleve a kiszállítás volt a fő profilunk korábban is, azonban ételeink legnagyobb fogyasztói az egyetemisták voltak. A felsőfokú intézmények online tanításra való átállása azt eredményezte, hogy Pécsen a megszokott több tízezer hallgatóból jelenleg néhány ezer tartózkodik szétszórva a városban. Tehát az egyetemista vendégkörünk nagy része eltűnt. Ehhez képest a 2020-as üzleti évet jobb eredménnyel zártuk, mint az előzőt, aminek azért is nagyon örülök, mert ez azt mutatja, hogy egyre szélesebb körben ismerik meg ételeinket – mesélte a vállalkozó.

Változatosan alakult tehát az éttermek helyzete az elmúlt egy évben, azok közül az éttermek közül, amelyek nem tudtak átállni a kiszállításra, sokan becsődöltek, vagy szüneteltetik vállalkozásukat. Az eleve kiszállítással is foglalkozó éttermek azonban tartani tudják az eddigi forgalmat, sőt vannak olyanok, ahol növekedés figyelhető meg.