Kezdőlap Egészség Mentősök munk...

Mentősök munkáját köszönte meg a megyei elnök

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Sok éves hagyományt megőrizve alkoholmentes pezsgőt és finomságokat vitt Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke szombat délelőtt a pécsi mentőállomásra. A megyei elnök nem csak az ünnepi szolgálatért, az egész éves munkáért is köszönetet mondott.

A Baranya Segít Program keretében már hagyománnyá vált, hogy Őri László karácsonykor és szilveszter napján is köszönti a megyében szolgálatot teljesítő mentősöket, egyben pedig megköszöni az egész éves szolgálatot, amit a baranyai emberekért tesznek.
Az idei évben több, mint 40 ezer bajbajutotton segítettek a mentősök Baranyában, mondta a megyei elnök. Őri László köszönetet mondott azért, hogy ha baj van, akkor időben érkezik a segítség.

Az év utolsó éjszakáján megerősített szolgálatban 24 mentőautó áll készenlétben Baranya megyében.