Kezdőlap Baranya Többletforrás...

Többletforrásokat kaphat két nyugat-baranyai város!

Őri László, a Baranya megyei önkormányzat elnöke a közösségi oldalán jelentette be, hogy két nyugat-baranyai város is többlettámogatásban részesülhet, miután a megyei közgyűlés támogatta a kérésüket. Mindkét esetben TOP-os pályázatokhoz szükséges kiegészítő forrásokról van szó.

A sellyei önkormányzat azzal a kéréssel fordult a megyei testülethez, hogy a “Nyeregbe az Ormánságban” című TOP-pályázatukban közel 66 millió forintra kötötték meg a közbeszerzés után a vállalkozóval a szerződést, de többletre lenne szükségük. A munkálatok során ugyanis – ahogy a gyakorlati életben ez még a családi házak építésénél is előfordul – olyan problémákba ütköztek, amelyek megakaszthatták volna a folytatást, ezért pótmunkákat végeztek el a műszaki ellenőr jóváhagyásával. Ezek értéke mintegy 10 millió forint volt, aminek nagyobb részét tartalékokból, megtakarításból fedeztek, de 1,6 millió forintra így is szükségük lenne.

A siklósi önkormányzat hasonló kérést fogalmazott meg. A “Siklós-Váralja szegregátum rehabilitációja” projekt még 2018-ban kapott pályázati támogatást, amiben többek között a Váralja utcai közterületek rendbetétele és a szociális bérlakások felújítása is szerepel. A kivitelezésre kiírt közbeszerzés során azonban a rendelkezésre álló 300 millió forintos keretet jóval meghaladó ajánlatok érkeztek, de a feladat megfelelő színvonalú, és minőségben történő elvégzéséhe közel 256 millió forintos többlettámogatásra lenne szükség.

A megyei testület támogatta mindkét kérést, így a Pénzügyminisztériumhoz fordulhatnak a plusz összegek igénylése érdekében.