Kezdőlap Baranya Márton-napot ...

Márton-napot tartanak megyeszerte

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több településen megtartják a hagyományos Márton-napot, a Wikipédia szerint a népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal, de ő volt az, aki fegyvertelenül szállt szembe a római sereggel a legenda szerint.

Abaligeten például ezzel a program emlékeznek meg róla és indítják el az adventi időszakot.

Harkányban pedig a helyi skanzen átadójára kerül sor szombaton. Déltől fellép a helyi horvát és német nemzetiségi énekkar, a Harka Dalkör, a városi hagyományőrzők. A délután folyamán helyi óvodások adnak el műsort, de lesz arcfestés és cukorágyú is a Kodolányi közben megtartandó eseményen.