Kezdőlap Baranya Márki-Zay Pét...

Márki-Zay Péter fasisztákat képvisel, a baloldali véleményvezér szerint ez a politikai karrier vége

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A baloldali pártok mélyen hallgatnak arról, hogy Márki-Zay Péter szerint ők fasisztákat, kommunistákat is képviselnek, azonban még így sem kerülhették el, hogy a Márki-Zay kijelentése után a baloldali értelmiség véleményvezére kijelentse: „Európában ilyenkor szokott egy politikai karrier véget érni”

Márki-Zay Péter szombaton Fonyódon tartott fórumon arról beszélt, hogy ő nem tudja követni Orbán Viktor „politikai irányváltásait”, szó szerint ezt mondta:

„De azt, amit Orbán Viktor egy személyben megtestesít, ezt a szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük.”

Hozzátette ezután azt is, hogy „gerinces emberként mindenki megtarthatja a saját világnézetét”.

Hont András baloldali publicista úgy reagált, hogy „ezt most megpróbálom a legszárazabban, a legtárgyszerűbben, a leginkább a tényekre szorítkozóan leírni. Szóval Magyarországon évtizedek óta nem fasisztázta le senki a saját szövetségeseit, és előtte se volt nagy divat. A fasiszta az a kifejezés, amelyet nálunk még a fasiszták is kikérnek maguknak, amúgy sincs belőlük túl sok, náciból se nagyon. Értem, hogy az eszmefuttatásban van egy duplacsavar: eredetileg a Fideszre mondta, hogy náluk egyben van az, ami az ellenzékben külön-külön. Gondolom, a Fidesznek nem kell sok idő, hogy fölháborodottan kérje ki magának, hogy náluk bárki is a fasizmust képviselné, egyben érdeklődjön, hogy pontosan kik is azok a fasiszták, akikre saját soraikban az ellenzék listavezetője utal. Márki-Zay Péterrel ellentétben én amúgy nem hiszem, hogy az ellenzékben önálló entitásként a fasiszták jelen volnának, az egyes pártok és politikusok előéletét vizsgálva pedig alighanem elmaradnak a kormánypropaganda gyűlöletkeltő tevékenysége mögött, ettől még a jobbikosok részéről legalább annyi elhangozhatott volna, hogy bocsi, de én ilyet csak Vonától és még egy-két embertől hallottam, a DK-tól pedig a határon túli magyarokat illetően még ennyi sem volt. Ez a dolgok egyik része, a másik viszont az állandó európázással függ össze, azzal, hogy „Európában” ilyenkor szokott egy politikai karrier véget érni. Nem tudom, hogy tisztában vannak-e vele az érintettek, hogy mi történik, ha ezeket a mondatokat lefordítják külföldire. (Tudom, tudom, már megint az ellenzéket…. Majd mingyá’ megosztok valami vicces mémet Orbán Viktorról is, csak hogy mindenki megnyugodjon).