Kezdőlap Baranya Kávészünet eg...

Kávészünet egy nemes célért

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a Jótékonysági kávézás Szentlőrincen a Power Free Time Centerben. 

2018-ban Vörös Sára önkormányzati képviselő kezdeményezésére és Horváth László a Power Free Time Center tulajdonosának támogatásával jött létre a jótékonysági kávézás, amelynek mottója – „Kávézzunk együtt, hogy segíthessünk!” 

A két évvel ezelőtt hagyományteremtő módon megvalósult adománygyűjtő alkalom elsődleges célja volt, hogy a későbbiekben helyi szinten tudjanak segíteni a rászorulóknak. 

2019-ben egy nyolc éves kisfiú kerekesszék vásárlásához 150 000 forintot gyűjtöttek össze a kezdeményezéssel, amivel nagymértékben hozzájárultak a gyermek életminőségének javulásához. 

Az idei évben egy olyan nyolc éves kislány miatt jött létre a Kávészünet, akinél a közelmúltban cukorbetegséget diagnosztizáltak. A gyermek étkezését teljes mértékben át kellett alakítani, ezáltal édesanyja nem tud munkát vállalni. A jótékonysági rendezvény alkalmával 200 000 forint gyűlt össze a család megváltozott életkörülményeinek segítésére. 

Az eseménysorozat során kellemes környezetben és jó társaságban az elfogyasztott kávé mellett plusz egy kávé árával támogatható egy nemes ügy. Elsősorban munkahelyi és baráti közösségeket hívtak meg a kezdeményezésre. „Jó érzés megtapasztalni a szeretet erejét.” – mondta el a Téma Baranyának Vörös Sára önkormányzati képviselő. Hozzátette, ennek a rendezvénynek kettős adakozó része van, egyszer magunknak adunk egy kis időt, másfelől segítünk annak, akiért ez a program létrejött.  

A koronavírus-járványhelyzetre való tekintettel felhívták a rendezvényre érkezők figyelmét a kisebb közösségekben történő beszélgetéssel egybekötött kávézásra. 

 PaCsa