Kezdőlap Baranya Baranya megye...

Baranya megye „menni Japán”

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tehetség nem elég, szerencse is kell ahhoz, hogy megismerjen a világ! – jelentette ki néhány évvel ezelőtt a néhai híres-neves Life magazin magyar származású vezető fotóriportere. Juhász Balázs Kincses Baranya albumával úgy tűnik, ez utóbbi feltétel is megadatott. India után Japán is megismerheti.

A szerencse ezúttal is megszemélyesíthető, hiszen Nagy Csaba akkori megyei közgyűlési elnök bábáskodott az album megjelenése körül, majd immár országgyűlési képviselőként – úgy fest – a terjesztésből is kiveszi részét. Például oly módon, hogy a tokiói nagykövetnek, Palanovics Norbertnek is ajándékozott a könyvből. A nagykövet pedig történetesen baranyai, pécsi születésű. További szerencsés körülménynek tekinthető még a japán–magyar diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulója alkalmából megtartott emlékévi rendezvénysorozat, valamint, hogy a nagykövet úr több ezer kilométer távolságból is mélyen baranyai lokálpatrióta.

„Mikor megkaptam a könyvet, és belelapoztam…, egyszerűen varázslatos és szívhez szóló volt számomra az album képanyaga. Juhász Balázs sajátos látásmódja még a helyiek számára is eddig ismeretlen oldaláról mutatja meg a baranyai tájat, embereket” – mesélte a Téma Baranyának Palanovics Norbert. – „Pécsi vagyok ugyan, de szüleim és a nagyszüleim jóvoltából sokat és sokszor volt alkalmam járni a környéket, Baranyát. Máré vára, Püspökszentlászló, Villány és környéke, Orfű, a kis falvak vagy a mohácsi busójárás – rengeteg emléket adtak a gyerekkori évek, és különös érzés volt ezeket az emlékeket párhuzamba állítani az album fotográfiáival. Sajnos nem túl gyakran járhatok haza Tokióból, ezért elhatároztam: Baranyát visszük el Japánba. Közel egyévnyi előkészületet követően, tavaly novemberben, a magyar-japán emlékév rendezvénysorozat keretében, a nagykövetség szalonjában nyílt meg az album fotóiból összeállított tárlat” – beszélt a részletekről a nagykövet.

A kiállítás megnyitóján készült csoportkép, balról a harmadik Palanovics Norbert nagykövet, mellette Juhász Balázs fotográfus

Nagy Csaba országgyűlési képviselő a Téma Baranyának felidézte: Annak idején abban állapodtak meg Juhász Balázsal – akinek munkásságát nagyon régóta ismeri –, hogy a művész két esztendőn belül leteszi az asztalra a Baranya-album fotográfiáit. „Ez megtörtént. Az iránta való bizalom nem volt hiábavaló, hisz az album képeiből nyílott kiállítás az egyik leglátogatottabb tárlat volt a pécsi EKF-rendezvénysorozat (Európa Kulturális Fővárosa – a szerk.) óta” – szögezte le a képviselő.

A busókiállítás képei Minatóban

Juhász Balázs mohácsi busójárást bemutató, húsz képből álló anyaga külön megjelenési lehetőséget kapott Tokió egyik legfontosabb belső kerületében, Minatóban, ahol a fotók a helyi polgármesteri hivatal segítségével, a World Trade Center irodaépület kiállítóhelyén két hónapig láthatóak.

Nem véletlen, hogy a mohácsi busójárásnak kiemelt figyelmet szentelnek a japánok, mivel Japán északkeleti részén, a Tóhoku-régióban egy, a mohácsihoz nagyon hasonló külsőségekkel rendelkező, maszkos népszokást, a Namahagét őrzik és gyakorolják  – avatta be lapunkat a részletekbe a nagykövet, aki szándékai szerint további, japán vidéki helyszíneken is szeretné bemutatni a baranyai képanyagot.

TéBa