Úgy tűnik, Göncziné Vágai Viviennél nem huszonnégy órából áll egy nap, hiszen hihetetlen mennyi mindent szervez, intéz, és hány helyen van jelen. Háromgyermekes családanya, fotós, és folyton segít a rászorulóknak, legyen szó védtelen állatról, vagy kiszolgáltatott idős személyről, családról. Nem foglalkozik fáradtsággal, sem az esetleges akadályokkal, csak azzal, hogy adhasson.
– Honnan jött az indíttatás, hogy segíts másokon?
– Nagyon érzékeny vagyok szociálisan, és egyre nehezebben viselem más emberek nehéz sorsát, nem tudok elmenni mellette. Imádok adni – a fotózás során is. Idén karácsonykor nagyon fontos volt számomra, hogy olyan élményt nyújtsak a családoknak, amit soha azelőtt, hiszen mindenkinek másként alakult az ünnep 2020-ban. Nagyon fontos és jó érzés ez számomra!
– Ki volt az első, akinek segítettél?
– Erről anyukámék órákat tudnának mesélni, állandóan macskák, kutyák, törött szárnyú madarak voltak nálunk. Békákat, egereket mentettünk a testvéremmel. Az egész gyerekkorom mentésekből, gazdi keresésekből állt. Mentünk látogatni az elajándékozott kiscicáinkat, hogy jó helyre kerültek-e? Ahogy teltek-múltak az évek és anya lettem, az idősekre is egyre több figyelmet fordítottam. Nem bírom, ha ők szenvednek, nagyon fáj ezt látnom. Vagy a gyerekek, akik kiszolgáltatottak, és az állatok! Rájuk nagyon érzékeny vagyok!
– Megtalálnak a történetek, vagy akiknek segítettél, ajánlanak téged, esetleg olvasol egy posztot?
– Hát így minden, amit mondtál! Számtalanszor kapok ismerősöktől üzenetet, hogy van egy feleslegessé vált szekrényük, és tudják, ha nekem szólnak, akkor jó helyre kerül. Odaadják, hogy segítsenek. Vagy ruhákat – nagyon sok ilyen van. Akkor írok csak posztot, ha úgy érzem, kevés, amit én tudok tenni. Sosem vertük nagydobra a férjemmel, de nagyon sokaknak segítettünk már. Most egy pécsi nyolcgyerekes családnak segítünk, a logisztikát én végzem, gyűjtöm be az adományokat, a férjem pedig a szállítást végzi.
– Mennyire érintenek meg ezek az emberi sorsok? Tudsz egy határt húzni?
– Nagyon nehéz ezekbe a sorsokba belelátni! Sokszor tapasztaltam, hogy azért nem kapnak segítséget, mert nincs elég ismerősük, és nem tudnak elérni annyi embert. Ha ezen múlik, nagyon szívesen segítek! Persze nehéz meghúzni a határt, hogy meddig menjek bele.
– Hogyan tudod ezt menedzselni a család, gyerekek, munkád mellett? Gondolom, rengeteg időt igénybe vesz?
– Nagyon cuki családom van, a férjem folyamatosan járja a megyét, hozza-viszi a dolgokat, ő ebben jó. A szüleim is támogatnak, segítenek. Én levélben és telefonon keresztül tartom a kapcsolatot a rászorulókkal.
–Tavaly volt egy nagy figyelmet kapott eset! Mesélj kicsit erről!
– Igen, Zoli bácsi. Az a posztom húszezer megosztást ért el, ott konkrétan megijedtem! Pénteken írtam a posztot, és hétvégén vadidegen emberek kerestek meg, teljesen mindegy, hogy éjfél, vagy hajnali három volt. Sokan szerettek volna segíteni, de mindig vannak olyanok, akik meg akarják akadályozni, hogy segítsünk másoknak. Ilyenekkel is meg kell küzdeni. Mindenkit meghallgattam, teret adtam nekik, de utána kész voltam! Eldöntöttem, hogy amíg én azt érzem, annak az embernek segítenem kell, nem hazudik nekem, és a bizalmam nem rendül meg, megteszem. Gyakran pont azok segítenek, akik maguk is nagy gondban vannak. Sok újabb sorsot ismerek meg így. Egyébként Zoli bácsi kezét sem engedtem el. A fotózás során töltődöm jó érzéssel, energiával, és ebből merítek arra a területre, hogy tudjak adni.
–Mi az a szemléletmód, érték, amit a gyerekeidnek át szeretnél adni?
– Szerintem, ezt már átadtam! El szoktam vinni a fiúkat magammal, Zoli bácsihoz is rendszeresen mentünk. Mielőtt megírtam a posztot, hónapokon át minden nap vittünk neki ebédet, tűzifát. Nagyon érzékenyek a fiúk az emberi sorsokra, hálásak azért, amijük van. Fontosnak tartom, hogy esténként átbeszéljük, mi az, amiért hálásak vagyunk, és mi az, amit a jövőben szeretnénk. Alap volt, hogy megtanulják tisztelni az élőlényeket, a növényeket, állatokat is. Tiszteljük őket, gondoskodunk róluk! Hogy mi az, amit át szeretnék adni? Hogy ne ítélkezzenek, és sose felejtsék el: egyik ember sem több a másiknál!
