Néhány hete még vezető hírként szerepelt a honi médiában a Szigetvár közelében talált kőolajkincs, illetve annak kitermelése. Lévén, a történet szereplői tőzsdén kívüli elemei a (világ)gazdaság életének, a nyilvánosság – legalábbis annak bulvárba hajló verziója – mindezidáig elkerülte Kétújfalut, Istvándit és a többi érintett települést. Az évtizedek óta tartó tengődés pedig nem hír, ugyebár…
Nos, a média-olajláz alábbhagyott, itt az ideje tehát, hogy szóba kerüljenek a kevéssé blikkfangos részletek; vagyis az olaj maga.
Ördögh Balázs, a beruházás felelős vezetője – műszaki igazgatója – meglehetősen jó minőségű kőolajat emlegetett, miközben az 1700–1800 méter mélyről érkező ásványkincsről beszélt.
– Valahol a Brent típusú olaj paraméterei környékén jár a mi olajunk, köbméterenként 810 kilogrammos (a világ nagy részén az elszámolás alapját képező, rendkívül drágán kitermelhető Brent-olaj 830 kg/köbméter, általában a kőolaj minél nehezebb, annál gyengébb minőségű – a szerk.). Paraffintartalma minimális, így nincsenek dermedési problémák és könnyen szállítható. A készülő vezetékekben nem lesznek komoly lerakódások. Szerencsére a kéntartalma szinte nulla, így kitűnő minőségről beszélhetünk. Bár a mezőt még fejlesztjük, azaz folytatjuk a kutatást, a meglévő lelőhelyek már bizonyítottnak tekinthetők – jelentette ki a műszaki igazgató.
Kéntartalom: nulla, paraffin: minimális, 810 kg/köbméter – ez bizony szuper minőségű, könnyű és úgynevezett édes ásványolajról árulkodik, amely messze felülmúlja az Ural-típusú ásványolajakat. Konyhanyelven: sok benne a benzin és kevés az aszfalt… Ráadásul évekig termelhető, nagy mennyiséget rejtő olajcsapdával van dolgunk Szigetvár határában. Az olajcsapda kifejezés pedig szakszó. A kőolaj ugyanis nem marad veszteg a föld mélyén, egy újabb szakszóval – ami ráadásul divatos is – migrál. Egészen addig, amíg össze nem gyűlik valamiféle kupolás keresztmetszetű területen, melyet megfelelően záró rétegek vesznek körül. Itt felhalmozódik, és szerencsés esetben – megtalálják. És általában nemcsak a kőolajat, hanem állandó kísérőjét, a földgázt is.
– A mi kútjainkból nem túl sok földgáz érkezik: egy köbméter olajjal úgy száz köbméter. Ez nem kimagasló mennyiség – mondja Ördögh Balázs. Hozzátette: persze ezt is el kell vezetni, tárolni kell és természetesen ez is piaci tétel.
– Nagyon fontos nemcsak a termelés, de a környezet számára is, hogy a főgyűjtőnk négy hónapon belül elkészül-megépül, a szigetvári vasúti töltőrendszerünk, illetve az ahhoz vezető cső pedig jövő nyáron már működni fog. Addig sajnos tartálykocsikra szorulunk – jelentette ki a beruházás felelős vezetője.
Hogy mennyi lesz csúcsrajáratva a napi kitermelés? – biztosat senki sem tudhat. A cég 11 ezer hordónyit említ, kívülálló „bennfentesek” pedig akár a napi 14-15 ezer hordót is elképzelhetőnek tartják (egy hordó körülbelül 160 liter, illetve 136 kg – a szerk.). Ennyit tud legalábbis a Szigetváron létesülő vasúti töltőrendszer…
A környékbeliek – akik bízhatnak a nagy pénzben, százmilliónyi iparűzési adóban – mindenesetre örvendeznek, hisz a létesítmény hosszútávra készül.
– Tizenöt-húsz évre tervezünk – mondja a műszaki igazgató. – Ennyi ideig biztosan tudunk munkát adni a szakembereknek – teszi hozzá. És ezzel választ is kapunk a szemrehányásokra, miszerint kevés a helyből felvett munkaerő.
– Amíg az építkezés tart, addig helybeli vállalkozókkal dolgozunk, de utána a kutak működtetése már szigorúan képzett szakembereket kíván – mondja Ördögh Balázs. Olajipari szakemberképzés pedig mindössze egy iskolában van idehaza: Nagykanizsán.
Azonban az is honi sajátosság, hogy mifelénk a munkaerő nem vándorol a munka után. Egy bezárás-közeli zalai mező szakijai akkor sem mennek száz kilométerrel arrébb, ha egyébként munka nélkül maradnak. És itt jön(ne) képbe egy komoly bérlakásprogram Magyarországon, de ez nem tárgya ennek az írásnak.
Kétújfalu határában a messziről jött szakemberek is inkább tizenkét órás műszakban dolgoznak hét napon keresztül, csak hogy a rákövetkező hetet otthon tölthessék a családdal – teszem azt, valamelyik alföldi településen.
Így vagy úgy, a Dráva-menti olajkincs – igazi kincs. Jól jár vele nemcsak a koncessziót elnyert vállalkozás, hanem a magyar állam is. Kívülállók becslése szerint a bányajáradék évi ötmilliárd körül van, egy-kétmilliárd pedig az érintett településeknek fizetendő iparűzési adó.
Ezzel pedig tudni kell élni – a folytatásban Klózer Gyula, Kétújfalu polgármestere elmondja, hogy szerintük miként.
Mészáros
(Fotó: MTI/Sóki Tamás)
