Az ország egyik meghatározó szakvására a szentlőrinci

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szentlőrinci Gazdanapok mára az ország egyik meghatározó szakvásárává nőtte ki magát. Idén is színes programmal várja a látogatókat augusztus 2-4 között.

A kilencvenes évek elején, a hatalmas társadalmi és gazdasági változások közepette – 1991-ben – elsősorban a külföldi támogatások és a PHARE-program fogadása, a vállalkozói kultúra elterjesztése céljából alapították meg a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítványt.

Magyarországon minden megyében működik ilyen szervezet; alapvető feladatuk a vállalkozások támogatása tanácsadással, képzéssel, mikrohitellel, pályázatírással és más, a helyi sajátosságokra és igényekre épülő projektekkel. Az Európai Unió – a jelentős pénzbeli támogatásokon kívül – önkénteseket is küldött Kelet-Európába, akik tanácsaikkal, tapasztalataikkal segítették a piacgazdaság módszereinek bevezetését, elterjesztését.

Baranya megyének a Peace Corps (Békeszolgálat) egyik amerikai szaktanácsadója – egy vietnami veterán – jutott, aki amerikai példák és tapasztalatok alapján vetette fel az ottanihoz hasonló mezőgazdasági vásár ötletét.

Az ötletet tett követte és 1994-ben megszületett a Baranya Megyei Vállalkozói Központ legnagyobb projektje, a Szentlőrinci Gazdanapok mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítás és vásár, melyet az alapítvány 1994 óta minden évben, egyre nagyobb volumenben szervez.

A Szentlőrinci Gazdanapok mára az ország egyik meghatározó szakvásárává nőtte ki magát.

Az évek során – elsősorban EU finanszírozással – a szentlőrinci vásártéren minden igényt kielégítő infrastruktúra épült ki. Kiállítócsarnokok, és több 10.000 m² rendezett füves talajú szabadterület áll a kiállítók rendelkezésére. Igényeiket ezen felül mobil pavilonok, rendezvénysátrak és különféle installációs elemek szolgálják ki. 2014-ben, ugyancsak ezen a telephelyen megépült a Kistermelők Háza, mely helyet, értékesítési lehetőséget, programokat ad a térség helyi és kistermelőinek.

… és természetesen idén is megrendezik a Szentlőrinci Vágtát a Szentlőrinci Gazdanapok keretében.

Fotó: bmvk-gazdanapok.hu