Mikulás-napi indulat: sodrófával rendezte le a szomszédasszonynál „vendégeskedő” férjét a feleség

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A siklósi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a nőt, aki szerelemféltésből támadt a férjére Tésenyben.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre december 6-án 14 óra 49 perckor arról, hogy tésenyi házánál családi vita van – közölte a rendőrség.

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 31 éves helyi nő odament a bejelentő házához, majd egy sodrófával ütötte a kaput, közben szidalmazta a nőt és a saját férjét, aki a szomszédasszony házában tartózkodott.

A férfi kijött a házból, majd a nő ezután az utcán többször megütötte a sodrófával a férjét, aki a bántalmazás során könnyebben megsérült.

A rendőrök a helyszínen elfogták a garázda nőt, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt nyomoz a Siklósi Rendőrkapitányság.

Kiemelt képünk illusztráció