Kezdőlap Baranya Kázmér Zsigmo...

Kázmér Zsigmond és fiai mindig egy lépéssel a veszély előtt járnak

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Kázmér Zsigmond és fiai által működtetett tűzvédelmi-munkavédelmi vállalkozás nagy múltra tekint vissza. Az alapító – az idősebb generáció képviseletében a családfő – több mint 40 évvel ezelőtt kezdett el tűzvédelemmel foglalkozni, így leszögezhető, hogy a szakmai tapasztalatnak nincsenek híján.

A Preventive Control Kft. családi vállalkozás: kétgenerációs, három főből álló, összetartó csapat. Az alapító, Kázmér Zsigmond több mint négy évtizeddel ezelőtt kezdett tűzvédelemmel, azon belül is a tűzvédelem műszaki megoldásainak ellenőrzésével foglalkozni. Az akkor jellemző keretek között – ipari szövetkezeti tagként – jelentős ügyfélkört szolgált ki mindhárom Dél-dunántúli megyében.

A szakmában az elsők között alapított válallkozást a ’90-es évek elején. Több mint 20 éven keresztül megosztva tevékenykedett a szövetkezet jogutódjánál alkalmazottként, illetve – folyamatosan bővülő tevékenységi körrel – magánvállalkozóként.

Kázmér Zsigmond nagycsaládos, négy gyermeket nevelő családapaként a kötetlen munkaidő lehetőségének különösen jó hasznát vette, és emellett kollégái és ügyfelei körében elismert szakemberként és megbízható partnerként szerzett nevet magának.

Fiai gyerekkoruktól kezdve gyakran segítettek neki a munkában, és ezzel szívták magukba a szükséges szakmai ismereteket, amellett, hogy az egyetemen teljesen mást tanultak.

Idősebb Kázmér már nyugdíjasként vitte a vállalkozást, mikor több, mint ötéves külföldi munkából hazatérő egyik fia csatlakozott hozzá, és teljes idejét az akkorra már közös cégnek szentelte. Ettől fogva fejlesztések, pályázati projektek, a szolgáltatási portfolió folyamatos bővülése követte egymást. A megnövekedett feladatmennyiség miatt próbáltak alkalmazottakat is felvenni, de hosszú távon működőképesebbnek bizonyult a családon belüli együttműködés.

Harmadik tagnak végül sikerült megnyerni az addig kormány- majd banktisztviselőként dolgozó fiút/testvért is, aki közgazdász végzettségével testhezállóbbnak ítélte egy kisvállalkozás irányításában részt venni, mint nagyobb szervezetek hierarchiájában lépkedni felfelé.

Az egyéni vállalkozás időközben gazdasági társasággá alakult, cégnévnek pedig azért választották a Preventive Control-t mert pontosan kifejezi azt a szemléletet, amit képviselnek, és amit igyekeznek a partnereiknél is erősíteni:

A kockázati források (legyen az tűz vagy munkabaleset) tudatos kezelésével, a tevékenység átgondolt irányításával és rendszeres ellenőrzéssel egy lépéssel a veszély előtt járhatunk. Ez az egy lépés pedig életet menthet.

(X)