Kezdőlap Baranya Drávaszabolcs...

Drávaszabolcson találkozhatnak hétvégén a volt határőrök!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Első alkalommal rendezik meg szombaton Drávaszabolcson a határőrtalálkozót, ahova várnak minden valaha itt szolgált sorállományú vagy hivatásos határőrt egy kis múltidézésre. A délután folyamán színes programok következnek, koncertekkel, kiállítással és bemutatókkal is készülnek.

Drávaszabolcs egy forgalmas határátkelő pont, ahol valaha határőrlaktanya működött. A laktanya elhagyott épületét az önkormányzat rendbe hozta, így a helyi önkormányzat, a polgárőrség és a civil egyesület együttműködésével a rendezvény egyik helyszínéül szolgál majd.

– A találkozó célja, hogy felkutassuk azokat az embereket, akik valaha itt voltak határőrök és közösen emlékezzünk vissza a régi időkre. A program által kicsit a saját településünk múltját is szeretnék megismerni, valamint fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy napjainkban milyen fontos szerepe van a rendvédelmi szervek munkájának és a határvédelemnek – nyilatkozta lapunknak Boti Anikó, a Drávaszabolcsi Önkormányzat munkatársa.

A program során egy volt határőr magángyűjteményéből származó kiállítást is megtekinthetnek a vendégek. A kiállított tárgyak a határőrség mindennapjait idézik fotókkal, egyenruhákkal, fegyverekkel és egyéb kellékekkel.

A rendezvény védnöke Dr. Őri László, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, emléktáblát avat Dr. Gulyás Zsolt, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól, az ünnepségen zászlófelvonással tisztelegnek, majd a helyőrségi zenekar előadását is láthatják.