Dr. Simon János: Az eltervezett szigetvári fejlesztések alapjait már letettük kormányzati szinten

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Azzal a feltétellel fogadta el a polgármesterjelöltséget a kormányzó pártok által támogatott dr. Simon János, ha – egyebek mellett – konkrét ígéreteket kap „fentről” az M60-as autópálya megépítésére. Ez megtörtént, sőt: a 67-es út előkészítése is megkezdődhet. Dr. Simon János szigetvári polgármesterjelölttel beszélgettünk. Hallgatnivaló!

TéBa