A 300 millió mellé újabb 150-et kapott Szigetvár – így már talán megkezdődik a Vigadó felújítása

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy 2016-os kormánydöntés nyomán Szigetvár 300 millió forintos támogatást kapott a város szívében található, Makovecz Imre által tervezett Vigadó felújítására. A felújításba azonban nem kezdtek bele, mert a városvezetés szerint ez az összeg nem volt a célra elegendő. A kormány a napokban további 150 millió forintos támogatást ítélt oda a városnak annak érdekében, hogy az emblematikus épülete állaga ne romoljon tovább.

Évek óta aggasztóan rossz állapotban van a Makovecz Imre-tervezte szigetvári Vigadó. Hogy a páratlan épület megmeneküljön a további pusztulástól, a kormány négy évvel ezelőtt elkülönített Szigetvár számára 300 millió forintot a Makovecz-életmű gondozását végző alapból. Az összeg 2017 nyarától a város rendelkezésére állt, ám érdemi munkálatok – többek közt forráshiányra hivatkozva – nem kezdődtek meg a Vigadóban azóta sem.

Miután több megkeresést is kapott az ügyben, Nagy Csaba országgyűlési képviselő a 2018-as Zrínyi napok alkalmával bemutatta a Vigadót Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárnak. A későbbiek során az államtitkárral és a minisztérium munkatársaival áttekintették a problémákat, és elkezdődött egy folyamat, amelynek eredménye a kormány közelmúltbéli döntése arról, hogy további 150 millió forinttal támogatja a Vigadó felújítását – ezzel már összesen 450 millió forint vissza nem térítendő támogatásból gazdálkodhat Szigetvár.

„Az eredeti, 300 milliós támogatáshoz képest immár másfélszeres forrással rendelkezhet a város a Vigadó felújításával és funkcióbővítésével kapcsolatban. Az általam ismert kiviteli tervek alapján elmondható, hogy minden adott ahhoz, hogy a munkálatok megkezdődjenek, és be is fejeződjenek” – mondta a Téma Baranyának dr. Simon János szigetvári önkormányzati képviselő, a Fidesz-frakció vezetője. A városatya szerint a képviselő-testület dolga, hogy – lehetőleg minél előbb – döntsön közbeszerzési eljárás indításáról, amelynek alapján sor kerül majd a kivitelező kiválasztására és a munkálatok megkezdésére.

Nagy Csaba országgyűlési képviselő megkeresésünkre kifejezte abbéli reményét, a jelentős összeggel megtoldott, eleve magas támogatásnak köszönhetően olyan állapotba kerül az épület, mint amilyennek azt Makovecz Imre eredetileg megálmodta. A képviselő leszögezte: fontos, hogy az épület az alapvető kulturális-társadalmi  funkcióját végre megfelelő szakmai színvonalon lássa el, és ez a támogatás jó alkalom arra is a városvezetésnek, hogy mindezt megfelelő szakmai-üzemeltetési koncepcióval elérje. Kérdésünkre a képviselő azt mondta: a 450 milliós támogatás minderre már elegendő kell hogy legyen.

TéBa
Fotó: Nagy Csaba Facebook-oldala