Mézes reggelit kaptak a hetvehelyi iskolások is

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ország összesen 1200 helyszínéhez hasonlóan a hetvehelyi általános iskolában is sor került pénteken a Mézes reggeli programra, amelyen a gyerekek mézet kóstolhattak, illetve tájékoztató előadáson vehettek részt. Az előadást May Gábor, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Baranya megyei méhészeti szaktanácsadója tartotta. A rendezvényen ott volt Nagy Csaba, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke, illetve Wágner Antal, a település polgármestere is.

A Hetvehelyi Általános Iskola volt a Mézes reggeli pénteki országos programsorozatának Baranya megyei házigazdája. May Gábor az esemény után a Téma Baranyának elmondta: az iskolásoknak tartott előadás során beszámolt a méhekkel és a mézzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és több, kevésbé közismert dolgokról is. Így megismerkedhettek a kicsik a mézfajtákkal, azok tulajdonságaival, hatásával, ízével, kinézetével. Olyan ismereteket is megosztott velük, amelyekkel talán a felnőttek sincsenek tisztában – sorolta –, így például azzal, hogy a méhek egy egészen speciális matriarchátusban tevékenykednek – ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a dolgozók és nőivarú rovarok. Ezek közül a nektárgyűjtési időszakban munkálkodók életük végéig folyamatosan dolgoznak, ez az élet pedig igen rövid: 38-45 napos. Azok a méhek, amelyek a munka nélküli időszakban jönnek világra, akár fél évig is elélhetnek – ez jól illusztrálja azt, hogy milyen intenzív munkavégzésre képesek – mondta May Gábor.

A szakember kérdésünkre megerősítette Nagy István agrárminiszter szeptemberben a Téma Baranyának tett nyilatkozatát, mely szerint országosan fontos törekvés az, hogy minél több magyar méz kerüljön üvegbe, és hogy ez a kiváló minőségű magyar „termék” kikerüljön Európában a javítóméz státuszból. May Gábor kiemelte, hogy léteznek olyan pályázatok, amelyeken keresztül a magyar méhészek támogatást kaphatnak a méz üvegbe csomagolásához.

Az eseményen egy helyi méhész őstermelő, Grunda János is előadást tartott a gyerekeknek.

Japánban is keresik a magyar mézet

Pénteken összesen csaknem kétszázezer gyermek kóstolt mézet az országos rendezvénysorozaton. A Tolna megyei tamási általános iskolájában tartott nyitóeseményen Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: fontos, hogy a gyerekek figyelmét felhívják a méz fogyasztására, mert a méz egészséges élelmiszer. „Meg kell tartanunk azt a tevékenységet, amit a méhek végeznek, hiszen a beporzással a teremtett világot tartják fenn” – fogalmazott.

A magyar átlagos mézfogyasztás megközelíti az évi egy kilogrammot fejenként, míg az Európai Unió átlagos fogyasztása 1,7 kilogramm. A Magyarországon készülő évi 15-30 ezer tonna méz 20-25 százaléka a belföldi fogyasztás. A magyar méz legfontosabb piaca Német-, Francia- és Olaszország, de Japánban is keresett a hazai méz.

A Mézes reggeli programot Szlovénia 2007-ben indította el, majd több európai ország csatlakozott hozzá, Magyarországon 2014-től tartanak rendezvényeket. A diákok a mézkóstolás mellett a méhek biológiájával és a beporzással is megismerkednek. 2018-ban az OMME adatai szerint 1011 iskola, óvoda vett részt a programban.

TéBa/MTI