A kormányhivatal segíti a pályaválasztásban a Szigetváron tanulókat

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Baranya Megyei Kormányhivatal ősszel is szakmai rendezvényekkel segíti a fiatalok pályaválasztását. Szigetváron november 20-án, Pécsett november 18-án és 19-én, Mohácson november 21-én várja pályaválasztási kiállítás és szakmabemutató a végzős általános, illetve középiskolásokat, szüleiket, pedagógusaikat.

A rendezvények látogatói megismerhetik Baranya megye közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek képzési kínálatát, információkat szerezhetnek az ezekben folyó munkáról, az elérhető szakkörökről, szabadidős tevékenységekről. Az iskolák mellett néhány fontosabb baranyai cég is képviselteti magát az eseményeken annak érdekében, hogy a középiskolások bepillanthassanak a munka világába, tájékozódhassanak arról, mely szakmával milyen elhelyezkedési lehetőségek várják őket a jövőben.

A kiállításra érkezők számos kísérőprogramhoz is csatlakozhatnak. Többek között lehetőséget kapnak arra, hogy a legmodernebb technika segítségével kipróbálják a számukra szimpatikus szakmákhoz kapcsolódó egyes munkafolyamatokat, érdeklődésvizsgálaton, személyre szabott pályaorientációs tanácsadáson, vetélkedőkön vegyenek részt, vagy a hivatásukban sikeres, ismert emberekkel találkozzanak, beszélgessenek.

A szigetvári kiállításra november 20-án 8.30 és 12.30 között kerül sor a Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és             Szakiskola sportcsarnokában. 18 középiskola, 8 munkáltató és a több, pályaválasztást segítő szakmai szervezet lesz a kiállítók között.

A rendezvény látogatói megismerhetik Baranya megye középfokú oktatási intézményeinek képzési kínálatát, információkat szerezhetnek az egyes intézményekben folyó munkáról, szakkörökről, szabadidős tevékenységekről, továbbtanulási lehetőségekről.

TéBa/Baranya Megyei Kormányhivatal – Fotó: Pixabay