Kezdőlap Siklós és Harkány Jó ütemben za...

Jó ütemben zajlanak a munkálatok a harkányi piacon

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A munkálatok negyedénél járnak a harkányi piac felújításával és az ütemtervhez képest gyorsabban haladnak a kivitelezők – tudtuk meg Albrecht Ferenctől, a harkányi önkormányzat műszaki osztályvezetőjétől. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy – ha az időjárás nem szól közbe – április végi átadást tudják tartani.

– Megtörtént az összes bontási munka, az új épület alapozása is elkészült, a meglévő épületben pedig már a szakipari munkák folynak – mondta Albrecht Ferenc. Mindemellett az árusok zökkenőmentesen tudnak a munkálatok ideje alatt a Spar melletti parkolóban árusítani.

A város önkormányzata a harkányi piac és környezetének rendbetételére a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban pályázott és csaknem 300 millió forintot nyert el. Az új kistermelői piac épülete a Bajcsy-Zsilinszky utca és a piacteret összekötő gyalogos szakaszra kerül, azzal párhuzamos beépítéssel. Az épület fedett nyitott szerkezetű létesítmény lesz, amely alatt az árusító terek adott esetben átrendezhetőek vagy megszüntethetőek, hogy a területet időszakosan más funkcióra is fel lehessen használni. A meglévő, de már rossz állagú gazdasági épületet teljesen felújítják, a belső terekből raktárakat (hűtött raktárakat), vendég és dolgozók számára vizesblokkokat, irodákat alakítanak ki. A piacon új zöldfelületeket alakítanak ki, amely esztétikai szempontból is vonzóbbá teszi a területet.

Forrás: Harkány Város Önkormányzata