Kezdőlap Baranya A világ gaszt...

A világ gasztronómiai élvonalába került a fekedi manufaktúra stifoldere

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Baranya megyei, fekedi családi manufaktúra tarolt az idei Great Taste Awards-on, a fine dining élelmiszerek „Oscarján”, csütörtökön Londonban.

A Fekedi Stifolder termékeivel három jelentős díjat is nyert a londoni Great Taste Awards 2019 versenyen a szalámik kategóriájában. Háromcsillagos, azaz a legmagasabb minősítést kapta a 100 százalékban szürkemarha húsából készített Fekedi Busó Stifolderük csípős változata, illetve további kétféle, eredeti, sertésből készült termékük is nyert egy-egy kétcsillagos minősítést.

A háromcsillagos díj (ahogyan az éttermek Michelin-csillagai esetében) a legmagasabb elismerést jelenti. Az idei 12 ezer tételes mezőnyből mindössze 208 termék érdemelt ki háromcsillagos minősítést, s azok közül is csak négy a szalámik kategóriájában. Az egyetlen magyar – a fekedi – stifolder mellett két spanyol chorizo és egy angol szalámi jutott idén a csúcsra.

A Fekedi Stifolder az idén összesen öt termékkel került be az említett 12 ezres világelitbe.

A három- és kétcsillagos rangos elismerések azt jelentik, hogy a baranyai svábok közel 300 éves tradícióval rendelkező paprikás, füstölt szalámispecialitásait ezentúl a legnevesebb spanyol, olasz és francia szalámikkal együtt – pontosabban azok előtt – említik a világ fine dining gasztronómiájában.

TéBa – Fotó: Fekedi Stifolder