Kezdőlap Ormánság Több mint fél...

Több mint félezren eveznek le a Dráván

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kevés olyan érintetlen terület maradt Európában, mint a Dráva-folyó, mely jórészt szabályozatlanul, természetes medrében kanyarog, s ártere rendkívül gazdag növény- és állatvilágnak ad otthont. Ezért is fontos, hogy szabályozott keretek között kerüljenek megrendezésre a drávai vízitúrák – közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP).

A túrákhoz szükséges engedélyezési eljárások rendszerint már év elején megkezdődnek. A szabályok szerint kétnaponta lehet indulni, kizárólag a megadott táborhelyeken lehet kikötni és éjszakázni.

A teljes túra mintegy 160 folyamkilométer, Őrtilostól Drávaszabolcsig tart és összesen 7 táborhelyet foglal magába.

A június 1-én megkezdődött és szeptember 15-ig tartó vízitúra-szezonban az idén közel 600 fő evez le a Dráván.

Néhány évvel korábban ennek a létszámnak közel a duplája túrázott a Drávának ezen a szakaszán. A létszámcsökkenésnek több oka is lehet, a nemzeti park szerint az egyik ezek közül valószínűleg az, hogy ez a nomád körülmények között zajló kirándulás már egyre kevesebbeket vonz. A drávai vízitúrák során ugyanis sátrakban éjszakáznak, kevés helyen adott a melegvizes tisztálkodás, és a túrázók az időjárás szeszélyeinek is ki vannak téve. Tíz évvel ezelőtt éppen ezek a körülmények tették vonzóvá a drávai vízitúrát.

Mindettől függetlenül az elmúlt években javult a táborhelyek állapota, színvonala; az idei szezon végére már 3 helyen várja melegvizes zuhanyzó és angol wc a túrázókat; 2 település határában a táborhelyek közelében kényelmes szálláshely is elérhető, mely a jövőben talán újra vonzóbbá teszi a drávai vízitúrákat.

TéBa/DDNP – Fotó: Schulcz Andrea