Kezdőlap Hegyhát Kilátót építe...

Kilátót építenének a három megye találkozásánál

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Érdemes lenne Baranyajenőig továbbépíteni a 2017-ben átadott, jellegzetes szív alakú zselici túraútvonalat, és ott, a három megye találkozásának határán kilátót építeni – beszélt tervéről a Téma Baranyának Gödre polgármestere, Gelencsér Gábor.

Jágónak, Baranyajenő, Hajmás és Gödre részvételével konzorciumot alakítana Gelencsér Gábor gödrei polgármester annak érdekében, hogy továbbfejlesszék a már működő, Hűség útja nevet viselő, jelenleg valamivel több mint 20 kilométeres túraútvonalat.

A településvezető úgy véli, hogy pihenők, esetleg kulcsosházak, ökofarm építésével, az utak rendbetételével, tervszerű üzemeltetéssel, valamint a körút Baranyajenőig való kiterjesztésével a családok mellett a bakancsos, a kerékpáros és a lovas turisták körében is népszerű lenne a Hűség útja, különösen, ha a három megye – Baranya, Somogy és Tolna – találkozásánál megépülne egy kilátó is.

A Baranyajenőnél  összefutó megyehatárok szimbolikus jelentőségén túl a táj is gyönyörködtet, a Zselic lankái közé, ide épülő kilátó népszerű lenne a turisták körében – mondja Gelencsér Gábor, aki az ügynek szeretné megnyerni a három megye közgyűlésének elnökét és országgyűlési képviselőit is.

TéBa – Fotó: Téma Baranya