A dicső múltat kötötték össze a jövővel Szentlőrincen

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jól sikerült a szombaton megtartott Múzeumok éjszakája a szentlőrinci Brantner-Koncz Múzeumban – mondta el a Téma Barnya érdeklődésére Győrváry Márk, az intézményt működtető alapítvány kuratóriumának elnöke.

Helytörténeti ritkaságokkal várták a látogatókat a városi múzeumban szombaton este, a Múzeumok éjszakáján. A kincsek – amelyek részben a múzeum raktárából, részben pedig magángyűjteményekből kerültek elő – nagy tetszést arattak a látogatók körében – mondta Győrváry Márk (képünkön fent, középen).

A kuratóriumi elnök arról számolt be, hogy minden esztendőben újdonságokkal várják ezen az éjszakán a látogatókat, de ezúttal igazán különleges programot sikerült összeállítani, amelynek fókuszában a kisváros büszkeségre okot adó múltja állt, üzenete pedig az volt, hogy lehet ilyen a jövője is – fűzte hozzá a kuratóriumi elnök.

A Múzeumok éjszakáján a múzeum minden szobájában külön tárlatvezetés várta a látogatókat. Bemutatták például Károly király és Zita királyné Konczéknak címzett személyes hangvételű levelét (az aláírás ez volt: „Károly”…), illetve gróf Benyovszky Móric ebédmeghívását.

Múzeumok éjszakája Szentlőrincen, 2019. június 22-én

Mindezek apróságnak tűnnek, de annál fontosabbak, ugyanis kiválóan demonstrálják, milyen gazdag és értékes társadalmi élet zajlott Szentlőrincen az 1800-as évek második és az 1900-as évek első felében – hívta fel a figyelmet Győrváry Márk, aki ehhez kapcsolódóan kiemelte azt is: a városban azidőtájt két vasúti részvénytársaság is működött – ezekkel kapcsolatos emlékeket is bemutattak a tárlatvezetéseken –, és Szentlőrinc egy szokatlanul nagy járás központjaként meghatározó szerepet töltött be a vasúti személy- és áruszállításban is.

Múzeumok éjszakája Szentlőrincen, 2019. június 22-én

A múzeumi dokumentumok és tárgyak jelentőségére visszatérve a kuratóriumi elnök hangsúlyozta, azok bemutatásával cél volt a lokálpatriotizmus és a városhoz való személyes kötődés erősítése is, hiszen ezek nélkül nem várható el a polgárok részvétele a közös helyi célok elérésében sem.

A rendezvény látogatói közül sokakat a múzeumban tartott a felhőszakadás jó ideig – és további számos érdeklődőt sajnos otthon is tartott, de ezzel együtt is nagy látogatottságú és sikeres estét zárt a Brantner-Koncz Múzeum szombaton. „Aki ott volt, az mind feltöltődve térhetett haza” – mondta a kuratóriumi elnök, aki maga is részt vett a tárlatvezetésben.

A magángyűjteményekből kölcsönkapott helytörténeti anyagok visszakerültek a tulajdonosokhoz, de azok a kincsek, amelyek a múzeum raktárából kerültek elő, a továbbiakban is ki lesznek állítva a múzeuban.

TéBa